(könyvrészlet – érzelmi éretlenség)

Bár sok máshoz képest ez apróságnak tűnhet, ezért ritkán kerül említésre, az érzelmileg éretlen emberek töredezetten vagy irreálisan érzékelik az időt, különösen, amikor felfokozott lelkiállapotban vannak. Ilyenkor a jelen pillanat a végtelenbe nyúlik – ez az egyik oka annak, hogy olyan nehezen élik meg a problémáikat, hiszen nem látják őket előre, nem számítanak rájuk. Mivel pillanatnyi kívánságaik irányítják a viselkedésüket, időélményük gyakran egymással össze nem függő epizódokból épül fel – nem hagyatkoznak múltbeli tapasztalataikra és nem terveznek előre. Részben ez a magyarázata annak is, hogy következetlenek, és kapcsolataikban reflektálatlanok.

Miért tűnik a rossz időérzék érzelmi manipulációnak?

Az érzelmileg éretlen emberek érzelmi manipulátoroknak tűnhetnek, pedig valójában csak opportunista taktikázók, akik mindig a számukra épp legelőnyösebbnek tűnő kimenetelt igyekeznek kicsikarni. A következetesség nem érték a szemükben, ezért mindig azzal érvelnek, ami az adott vitában tromfnak tűnik. Munkájukban vagy egyéb területen képesek lehetnek hosszú távú stratégiai gondolkodásra, de érzelmi ügyekben a pillanatnyi előnyöket tartják szem előtt. A hazugság remek példája annak, amikor valami az adott helyzetben előnyt biztosíthat, de hosszú távon aláássa az adott kapcsolatot.

A folytonos időérzékelés hiányából fakadó következetlenség

Érzelmileg felzaklatott állapotban az éretlen emberek nem érzik úgy, hogy az idő egyetlen megszakítatlan folyamként sodorná őket magával, hanem felvillanásszerűen észlelik az egyes különálló pillanatokat. Ezért is háborodnak fel, amikor emlékeztetjük korábbi szavaikra vagy viselkedésükre – számukra a múlt lezárult, és semmi köze a jelenhez. Ha a jövővel kapcsolatban óvatosságra intjük vagy előrelátásra biztatjuk őket, azt általában elhessegetik, hiszen a jövő még messze van.
     Az érzelmileg érettebb emberek ezzel szemben képesek beépíteni személyiségükbe múltbeli tapasztalataikat, és ha például valamit megbántak, akkor egy erős érzelem (bűntudat vagy szégyen) kötődik hozzá számukra, míg képesek már előre mérlegelni jövőbeli választási lehetőségeiket. A pillanatok egységes füzért alkotnak számukra, mindegyik hatással van a többire, és mind hatással van a többi emberhez való viszonyukra.

Hogyan korlátozza az éretlen időérzékelés a felelősségtudat és a felelősségre vonhatóságot?

Az önreflexióra való képesség annyit jelent, hogy valaki képes elemző távolságtartással tekinteni saját gondolataira, érzéseire és viselkedésére. Azok, akik jobbára csak a jelenre tudnak fókuszálni, nem rendelkeznek elegendő távlattal ehhez a munkához. Minden egyes pillanatban maguk mögött hagyják az előzőt, így nem is érzik magukat felelősnek korábbi tetteikért. Ha valaki sértve érzi magát az ő korábbi tetteik miatt, még őt fogják hibáztatni, amiért nem tudja maga mögött hagyni a múltat. Nem is értik, miért nem tudnak mások felejteni, megbocsájtani, továbblépni. Mivel számukra az idő folytonossága nem egyértelmű tapasztalat, nem értik, hogy egy sérelem vagy rossz élmény után felépülni időigényes folyamat.
     Ezek után már az is könnyebben érthető, miért problematikus az ilyen emberek számára az elszámoltathatóság – hiszen már eleve a tettek és következményeik közötti kapcsolat is nehezen befogadható fogalom a számukra. Visszatérő forgatókönyv például, hogy megígérnek valamit, nem tartják be az ígéretüket, felületesen bocsánatot kérnek a dolog miatt, és aztán még ők háborodnak fel, amikor a másik úgymond nem éri be ennyivel. Felmerülhet a kérdés, hogyan alakulhat ki valakiben ilyen súlyosan irreális kép az idő működéséről, hogyan lehet valaki ennyire vak a saját következetlenségére vonatkozóan, hogyan nem lát rá valaki a saját viselkedésére. Mindez érzelmi fejlődésük befejezetlenségéből, személyiségük integrálatlanságából, illetve a konkrét, földhözragadt gondolkodásra való hajlamukból következik. Mivel nincs egy folytonos, összefüggő énjük, amely köré személyiségük szerveződhetne, a legkisebb stressz vagy nyomás hatására is gyermeki reflexeik lépnek működésbe, és az idő elveszíti számukra a folytonosságát.

Összegzés

Az érzelmileg éretlen emberek nem érzik magukat felelősnek múltbeli tetteikért, és kerülik a jövőbeli következményekkel való előzetes foglalkozást. Éntudatuk gyenge lábakon áll, ezért intimitás helyett érzelmileg inkább összegabalyodni hajlamosak másokkal, kölcsönös érzelmi függésen alapuló kapcsolat formájában. Alacsony empátiás készségük és a szerepekbe való kapaszkodásuk miatt szinte lehetetlen velük érdemben kommunikálni. Nem szívesen dolgoznak azon, hogy hibáikat jóvátegyék, távol áll tőlük a kölcsönösség, és nem hajlandók befektetni a másik ember iránti érzékenységgel járó érzelmi munkát. A helyzeteket aszerint értékelik, hogy a többiek viselkedése jó vagy rossz fényben tünteti-e fel őket. Szorongásaik csitítása fontosabb számukra, mint az, hogy hitelesen legyenek jelen egy kapcsolatban, akár saját gyerekeikkel is.

(Lindsay C. Gibson: Az érzelmileg éretlen szülők felnőtt gyerekei)