rövid részlet dr. Pándy Mária: A szeretetben istenek vagyunk, a gyűlöletben állatok című írásából

Házaspároknál nagyszerű példákat találunk erre. Amikor évek alatt érlelődik az elégedetlenség, hogy akivel eddig egy ágyban aludtam, egy asztalnál ettem, most már tehet bármit, az én szubjektív szűrőmön keresztül olyan, amilyennek én beállítottam. Akkor is gyűlölöm.

Párterápiákon, amikor válás előtt, ‘na még a pszichológust próbáljuk meg’ indíttatással házaspárok eljönnek hozzám tanácsért, azt szoktam kérni, hogy ugyan írjanak már nekem egy listát, hogy mit szerettek a másikban akkor, amikor összeházasodtak. Kedves, humoros, szép, aktív, cselekvőképes nő volt – írja a férj. A nő pedig, írja, hogy cselekvőképes, kedves, ‘mindig tudja, mit akar’ férfi volt. Akkor most írják össze, hogy most mi az, amit nem szeretnek benne - mondom ilyenkor nekik. Hogy milyen volt, milyennek szerették, leírták, és ehhez képest milyen lett, amit most nem szeretnek a másikban. És akkor leírják szinte ugyanazt a listát, csak más szavakkal. Most – írja a férj – állandóan nyüzsög (az előző listában aktív). Most agresszív (az előző listában cselekvőképes) - írja a nő. És így, végig a lista, amit akkor szerettek a másikban, most éppen ellenkezőleg, éppen hogy nem tetszik. És akkor rádöbbentem őket arra, hogy ugyanaz, csak más szemüveggel nézik egymást, az attitűdjeiket állították át. És ilyenkor azt keressük, hogy mikor állítódott át, minek a hatására. Hihetetlen történetek jönnek ilyenkor elő. Kiderül, hogy ezek az attitűdök, a gyerekkori emlékek mentén, ezek a horgok elkezdenek működni egy szenvedélyes kapcsolatban is, és a negatív szűrők kerülnek előtérbe. Amikor szeretünk valakit, olyannak szeretjük, amilyen. Elfogadjuk. És nemcsak szeretjük, hanem jobban szeretjük, mint amilyen. A gyerekkori pozitív elvárásainkat rátesszük a másikra. Egy olyan tulajdonsága van, amilyet gyerekkorban megálmodtam, és az összes többit ráteszem. Rózsaszín függöny - szokták mondani. Amikor aztán összebútoroznak a szerelmesek, és a rózsaszín függöny kezd lehullani, rájönnek, hogy a másik nem is egészen olyan, mint amilyennek addig látták. Hogy lehet ez? Más tulajdonságai vannak, mint amiket én addig ráaggattam, és ezt a világért nem fogom elismerni, hanem inkább azt mondom, hogy ő megváltozott.

Elmesélném ezzel kapcsolatban egy álmomat. Előtte este azon gondolkodtam egy páciensem kapcsán, hogy a szeretet hogyan változik gyűlöletté és miért. Aztán éjszaka azt álmodtam, hogy az összes eddigi szerelmem egy híd alatt lakott, hajléktalan módon és külsővel, főzték éppen a paprikás krumplit, amikor én megjelentem. Hatalmas utazóládát húztam magam után, ami tele volt ruhákkal. És bőszen magyaráztam nekik, hogy vegyék fel a ruhákat, az egyik egy csodálatosan szép magyar mentét, a másik egy palástot koronával, hogy milyen jól állna neki stb. A toplákok meg mondták, hogy hát mit hülyéskedsz, dehogy vesszük föl ezeket, hát toplákok vagyunk, nem látod? Erre felébredtem. Eszembe jutott az esti gondolatmenet, és a homlokomra csaptam. Hát így születik a szeretetből a gyűlölet, hogy a toplákot fel akarom öltöztetni szép ruhába. Fel is öltöztettem, de amikor egy kis idő elteltével ledobja magáról a palástot, a koronát, újra ott áll előttem a toplák, és már nem tudom szeretni, mert nem az a királyfi, akit én felöltöztettem, akit én öltöztettem fel királyfinak. És akkor még el is csodálkozom, hogy hát nem is vagy királyfi? Hogyhogy? Aztán így születik meg a gyűlölet, hogy elkezdem gyűlölni a másikat, hogy nem az, aminek én képzeltem. Pedig magamon kellene elgondolkoznom.

Valószínűleg senki nem házasodna, ha ez a tulajdonságunk nem lenne, hogy fel tudjuk ruházni a másikat jó tulajdonságokkal. Bölcs tulajdonsága ez az embernek, hogy ilyen rózsaszínben tudja látni a másikat. És az is igaz, hogy ha valakit sokáig ilyennek látunk, az egy idő után ilyen is lesz. Királyfi. Mint a kisgyerekek az iskolában, amikor húzza a görbe vonalakat. A tanító néni mondja neki, hogy milyen ügyes vagy, egyre jobb. És a gyerek szárnyakat kap, és egy idő után húzza az egyenes vonalat. Ő is jobban érzi magát, ha dicsérik, mint ha szidják. De könnyebb szidni a másikat, mint olyannak látni, dicsérni, dolgozni vele. A párkapcsolatot ápolni kell, mindennap tenni kell érte, hogy működjön.”