Ollózás Vekerdy Tamás: Gyerekek, óvodák, iskolák című könyvéből.

“Három éven belül nyugodtan megvárhatjuk, amíg a gyerek magától megszólal – és ebben is nagyok az egyéni eltérések, és a lányok általában előbb beszélnek, mint a fiúk – ha látjuk, hogy a gyerek egyre többet megért és reagál is rá a maga módján, a maga egy-két szavával, csak éppen "rendesen beszélni nem hajlandó".”

“Mert az iskolába nem iskolás gyerek megy – hiába töltötte be a hatodik életévét! –, hanem óvodás, aki majd, nagy egyéni eltéréssel, hat- és nyolcéves kora között lassan válik iskolaéretté (a lányok általában előbb, mint a fiúk).”

“Én tehát olyan iskolát keresnék iskolába lépő gyerekemnek, ahol tudják, hogy az iskolába lépő még óvodás, és csak lassan, fokozatosan lesz, hat- és nyolcéves kora között, iskolaéretté (a fiúk mindig egy kicsit később, mint a lányok).”

“A lányok ebben a korban érettebbek. És: jobban alkalmazkodnak az iskola elvárásaihoz, követelményeihez. (Bár ezért – mint ezt majd mindjárt látni fogjuk – nem egyszer drágán fizetnek!)”

“Emlegettük a lányokat, mondtuk, hogy a lányok érettebbek már ebben az életkorban [iskolakezdés], és jobban is alkalmazkodnak az iskolához (mint egyébként általában is a külső körülményekhez).
    Ha meghallgatjuk a tanító néniket, gyakran hallhatjuk, hogy a lányok értelmesek, okosak, jó magaviseletűek, öröm velük dolgozni, bezzeg a fiúk lusták, buták, agresszívek, szenvedés velük az élet. (Persze: vannak fiús tanító nénik is, akik a fiúkat kedvelik jobban, jobban szót értenek velük.)
    "Gonosz" kutatók megvizsgálták a fiúk és a lányok egészségének alakulását iskolába lépés után.
    Külföldön és belföldön is úgy találták, hogy: iskolába lépve – 6 és 8 éves koruk között – a gyerekek – fiúk, lányok egyformán – betegebbek, mint azt megelőzőleg. Egy pszichológiai rendelőben (pszichoterápiás poliklinikán), külföldön (az egykori Nyugat-Berlinben) a 3,5-6 év közöttiek 16 százalékot adnak az összforgalomból, míg a 6-8,5 évesek 24-et! Magyarországon: 4-6 évesek 12 százalék, 6-8 évesek 20 százalék. (Nemes Lívia: Pszichogén tünetképződés kisiskolás korban. Budapest, 1974, 2001) Világos tehát, hogy az iskolakezdés jelentős pszichikus megterhelést jelent a gyerekek számára általában.
    Nemes Lívia és munkatársainak vizsgálatai szerint a kisiskolás kor tipikus konfliktusa a túlalkalmazkodás lehet.
    És ebben mintha a lányok járnának az élen.
    A lányokról tudjuk, hogy mindig egészségesebbek. Már születéskor kicsit több fiú hal meg, mint kislány és attól kezdve is mindig több a beteg, orvoshoz, pszichológushoz kerülő fiú, mint lány. A jól teljesítő iskolásoknál azonban megfordul a helyzet. A lányok szignifikánsan betegebbek. Betegségük fő formája a pszichoszomatikus tünetképződés. Úgy tűnik, mintha valami testi bajuk volna, a tünet sokféle lehet. Fejfájás, szédülés, hányinger, hányás, gyomorfájás, hasfájás, hasmenés, szorulás, szemkáprázás – hogy csak néhányat említsünk.
    Orvoshoz küldik őket – az orvos nem talál semmi bajt, így kerülnek a pszichológushoz. Kiderül, amit már úgyis sejtünk: az iskola követelményeihez való tökéletes alkalmazkodásba betegedtek bele. Betegségeik hátterében az iskolai szorongás áll. Pszichés tünetek is felléphetnek. Éjszakai félelemteli felriadás, nappali szorongás, majd később esetleg öngyilkossági gondolatok a meg nem feleléstől való félelem miatt.
    Míg a fiúk, akik nem vetik alá magukat ilyen mértékben az iskolai követelményeknek, most egészségesebbnek bizonyulnak.
    Az iskola tehát mai formájában – mivel nem a gyerekekre szabottan működik – betegít!”