2015. sze 25.

Forma és tartalom

írta: Trezor atya
Forma és tartalom

banner-fightclub.png

“A Férfi a burok. A Nő minden, ami a burokban van. Az apró kritikák is alapjainking hatolnak: a Férfi lyukas buroknak érzi magát, a nő meg fél, hogy űrnek tűnik a burkon belül...”

Ez egy ollózás (főleg ilyenek lesznek), amit valami férfi klub oldalán találtam, ami állítólag elég fura szemszögű társaság, de én csak ezt az írást olvastam és ez megtetszett. Nem "hupilila", nem elfogult, csak mérsékelten sztereotíp. Legalábbis, ahogy én látom.

[Breaking News:] Közben kiderült, hogy egy cimborám ismeri ennek a klubnak a vezetőjét és mi sem áll távolabb a szándékaitól, mint a macsóskodás, csak bazinehéz úgy fogalmazni a nemi sajátosságokról, hogy "jusson is, maradjon is", vagyis hogy úgy tudjon a beszélni a témáról, hogy azzal mondjon is valamit, de ne is értsék félre, ne lehessen belemagyarázni valami mást. Ezt magam is tapasztaltam, amikor megpróbáltam már ugyanebben a témában vegytiszta kérdéseket feltenni - a harcos amazonok rögtön felbukkantak és igyekeztek ledózerolni, hogy hogyan merem azt megkérdezni, hogy "Félretéve a filléres sztereotípiákat, ki szerint milyen különbségek vannak nők és férfiak között?" Kaptam hideget-meleget, pedig csak egy őszintén érdeklődő kérdést tettem fel. (Érdekes, de a saját nőiességükkel harmonikus viszonyban levő nők nem kezdtek el rendőrért kiáltani a kérdés hallatán.)

“A Férfi a burok. A Nő minden, ami a burokban van. Az apró kritikák is alapjainking hatolnak: a Férfi lyukas buroknak érzi magát, a nő meg fél, hogy űrnek tűnik a burkon belül! Kerüljük a megjegyzéseket.” (Bedő Imre: Férfiak klubja)

Segít-e, ha feltárjuk vitáink legmélyebbre nyúló gyökereit? A Férfi és Női gyökerünk megsértése alapjainkat rendíti meg.
     A Nő érzelmi alapú kifakadása a Férfiben racionális félelmet kelt. Felelősségi területeinek jogosságát, általános hasznosságát, hatékonyságát érzi megkérdőjelezettnek. Létének értelmét, biztonságát a hasznosságban látja. Ő a burok! Igyekszik ellátni feladatát, minden kritika abban bizonytalanítja el, hogy "nem jó burok", haszontalan a környezete számára! Lyukas! RACIONÁLISAN így értelmezi a nő érzelmi támadását, holott lehet, hogy a Nő reakciójának egyáltalán nincs ilyen éle! De a félreértés ALAPJAIBAN sérti a Férfit…
     A Férfi racionális kritikája a Nőben érzelmi, elfogadási félelmet szül. Létének értelmét, biztonságát az elfogadottságban látja. Ő minden, ami a burokban van! Ha racionális kritikát kap a Férfitól, úgy érezheti, hogy Ő nem jól tölti ki a környezete életét. Haszontalan a környezete számára. Üres! A Férfi racionális kritikáját létfontosságú, önmeghatározásának alapját érő támadásként értékelheti ÉRZELMI alapon, holott lehet, hogy a Férfi részéről ennek ilyen célja nem volt… De a félreértés ALAPJAIBAN sérti a Nőt…
     Lehet, hogy ezért érezzük, hogy a másik "felfújja", "túlreagálja" a dolgot, holott én egy apró észrevételt tettem? Segít, ha jobban értjük egymás működését? Kezdjünk el tudatosan tenni azért, hogy kisugárzásunk gyógyítóan, nyugtatóan, építően hasson mindenkire, akivel kapcsolatba kerülünk. Tudjuk, hogy sok a munka még az utolsó percig… Ne tegyünk észrevételeket, mert a másik nem félreértelmezi, hanem programja szerint helyesen értelmezi Női vagy férfi alapjai támadásának, megkérdőjelezésének.

 

 

Szólj hozzá

lélektan olvasósarok nő-férfi