Újabb adalékok a nő és férfi témájához Popper Pétertől.

Egy-két példa a nem tudatos másképp nevelési dolgokból. Például a fiúkkal szemben bizonyos tekintetben a család automatikusan sokkal szigorúbb, mint a lányokkal. Egy három-négy éves kislány nyugodtan sírhat, ha megüti magát. De ha a kisfiú esik el és üti meg magát, akkor azt mondják, hogy “egy férfi az nem sír, milyen katona lesz belőled?” Ismerik ezt? Bár hála istennek, ma már egyáltalán nem szükségszerű, hogy az legyen, de azért még mindig megy a sztereotípia. Nem veszi észre a szülő, hogy ő itt valamit egészen másképpen csinál, de a gyerek az nagyon is. A kisfiú nagyon gyorsan elkezdi tanulni, hogy ha ő megüti magát, neki vissza kell fojtania az érzéseket – úgy kell tennie mintha nem fájna. A kislány meg azt tanulja, hogy szabad nyafogni, mert akkor sajnálják, szeretgetik, dédelgetik őt. És ezek nagyon fontos, nagyon gyakran egy életre szóló tanulások. Másik példa, amit az apák szoktak mondani a fiaiknak: te soha ne kezdeményezz, de ha bántanak, üss vissza, egy férfi tanulja meg megvédeni magát. Egy kislánynak ezt soha nem mondják. A kislánynak azt mondják: ha bántanak, szaladj a tanítónénihez, az majd megvéd. És a szülő azt mondja, hogy én ugyanúgy nevelem a kislányomat és a kisfiamat, semmi különbség nincs. Egy férfinak megvédenie magát kutya kötelessége, ha elmegy a tanító nénihez nyafogni, akkor azt rossz néven vesszük, hogy ne árulkodjék. Szóval rengeteg dolog van arra, hogy azért léteznek ilyen sztereotípiák a társadalomban, és a család, a szocializáció során valóban ezeknek megfelelően neveli a gyerekét, szeretné, ha a fia férfias lenne, a lánya nőies. Ennél természetesebb dolog nincs is.
     A fő ok, hogy a szülők gyakran nem is igazán értik, miről szól a nevelés. Valahogy egy olyan elképzelés él bennük, hogy a nevelés az jelenti, hogy odaültetem az ölembe a gyerekemet “most van egy negyed órám, nevelek egy jót” és mond mindenféle bölcs dolgot, amit meg kell fogadnia a gyereknek...
     ...de

A világ megismerése egészen más módon zajlik a lányoknál és a fiúknál. Figyeljék meg, hogy a lányoknak általában egy életre-halálra szóló barátságuk van és legalább egy hétig eltart. A fiúk meg hordában élnek, sokan legyenek, öten-hatan, csapatban, az az igazi. Ugye most a hat-hét esztendős gyerekekről beszélek. És a kislányok ilyenkor beszélgetve ismerkednek a világgal, a fiúk meg ütközve. Ez az ütközés a világgal (számomra az egyik legfontosabb felismerésem) tulajdonképpen azt jelenti, hogy minden vonatkozásban, a tárgyi és a személyi világban is ütköznek a srácok. A kislányok nem. Ha hozzám elhoznak egy fiút, én mindig rápillantok a térdére és a combjára, azon legyen egy-két színes folt – nekem egy fiú akkor egészséges, ha ezeknek az ütközéseknek a nyomait magán hordozza. Ütközik a másik fiúval és a tárgyakkal is, de ez nem igazán agresszió. Van valami fiús ebben az ütközésben, mint a világ megismerésének egy sajátosan férfias módjában. Miközben a lányok beszélnek.
     A lányoknál a bal agyfélteke a domináns és ott van a beszédközpont. A fiúknál a jobb félteke ez a téri orientációnak az otthona, és valóban tapasztaljuk, hogy a fiúk általában jobban igazodnak el a térben. És ha megnézzük a mai felsőoktatás helyzetét, azt tapasztalhatjuk, hogy a verbális szakokon, mint a pedagógia, pszichológia, ott a lányok dominálnak; a téri orientációs szakokon, mint a mérnökök, ott még mindig a fiúk dominálnak. Mintha valóban az lenne, hogy eligazodni egy városban, nem az ellenkező irányba menő villamosra felszállni fiús dolgok, a másik oldalon meg ott találjuk a lányokat, ahol a téri orientációval valóban gondok vannak. Ez az agyféltekés elképzelés nagyon jól hangzott, de ma már tudjuk, hogy a dolog nem ilyen egyszerű, csomó más vonatkozásban nem egészen stimmel a dolog.
     Aztán jött a hormonológus, aki szerint a hormonokban van a veleszületett különbség a két nem között, hiszen vannak jellegzetesen feminin és jellegzetesen maszkulin hormonok. Férfi hormon a tesztoszteron. Azt mondták, hogy ez az agresszivitásért felelős hormon. Persze a nőben is van tesztoszteron, de jóval kevesebb. Ma is sokan hiszik és mondják, hogy a férfi az ő tesztoszteronjának az áldozata, emiatt lesz agresszív fráter. Ez alapvetően nem igaz. Beszél arról a híres kísérletről, amiben két ember közül az egyik be van építve, a valódi kísérleti személynek pedig az a dolga, hogy bizonyos esetekben egyre nagyobb áramütéssel büntesse meg (persze a sokk eljátszott volt). Egy bizonyos idő után azonban habozni kezdenek a KSZ-ek, ekkor belép egy számára ismeretlen fehér köpenyes férfi (a tekintély képviseletében) és számon kéri, hogy dehát neki az a dolga, hogy nyomja meg a következő gombot, majd kimegy. Ennek hatására az emberek 70-80%-a lenyomja az egyre növekvő gombokat, miközben azt látja, hogy a másik iszonyú fájdalmakat él át. Szót fogad, miközben habozik és tele van lelkifurdalással. Nagy viták alakultak ki e kísérletek körül, de egyértelműen az derült ki, hogy a férfiak nagyobb valószínűséggel nyomják le a 8-as, 9-es és 10-es gombot, mint a nők. Mígnem a ’90-es évtized végén egy kutatónak eszébe jutott átnézni ezt és azt vette észre, hogy ha a KSZ férfi, akkor a kínzott személy is férfi, ha pedig nő a KSZ, akkor az áldozat is nő. Úgy gondolta, meg kéne nézni, mi történik, ha megbolygatja ezt a felállást. Azt vették észre és teljesen egyértelműen, hogy nem az számít, hogy ki a kínzó, hanem hogy ki az áldozat – ha férfi ül az elektrosokkos székben, akkor a nő is lenyomja a legnagyobb erejű gombokat... Nem az agresszor neme számít, hanem az áldozaté. A férfi nem agresszívabb, hanem "üthetőbb" lény, mint a nő.
     Ha a kisfiú bánt valakit, megszidja érte a szülő, de ha kislányt bánt, akkor különösen. A hagyomány szerint a lányokat nem bántjuk. De ha kislány bántja a fiút, akkor azt mondjuk, megvédte magát a gyerek. A nők férfiakkal szembeni agresszovitására engedékenyebb a társadalom, mint az összes többire. Mert a nő a gyenge lény, a nem agresszív. És a férfinak eszében sincs visszaütni, csak fogja az arcát. Ranschburg írt könyvet a családon belüli erőszakról. Nagyon sok nőben él az a gondolat, hogy ő nem üthető vissza. Viszont a nemi szerepek felkavarodása azt is okozza, hogy a férfi egyre valószínűbben visszaüt.
     Az élettani kutatások (agyfélteke, hormonológia, stb.) sem tudott egyértelmű választ adni, hogy vannak-e veleszületett nemi különbségek vagy szocializáció. Vannak ugyan adatok, de egyik sem elég egyértelmű. Aztán megjelent egy új hozzáállás, az evolúciós pszichológia, melyeknek az állításai nehezen megfoghatók, de annál meggyőzőbbek. Az egyik elmélet szerint a férfi szerepe a társadalomban sokkal bizonytalanabb, mint a nőé. Sokkal amorfabb, nehezebben megragadható, mert a női szerep legfőképpen biológiai alapú: a nő az, aki gyereket szül, a gyerekszülés egy alapvető biológiai kreativitás. A pszichoanalitikusok már régen felvetették, hogy hihetetlen irigységet ébreszt a férfiakban, és a férfi otthonon kívüli kreativitásának őse ebből fakad. A nő szerepe adott, a férfinak keresni kell magának valamit (viselkedést, szerepkört), ami csak az övé, ugyanúgy, ahogy a gyerekszülés csak a nőé. Mindeközben a nők és férfiak közt egyaránt egy sajátos rangsorképzési harc dúl. Az evolúciósok szerint ennek az az oka, hogy mindannyian örökké szeretnénk élni, de tudjuk, hogy nem tart örökké, az egyetlen túlélési lehetőség a génjeink örökítése (vagyis a gyereknemzés, az utódlás). A nők küzdelmeik során keresik "a jó spermát", hogy minél nagyobb biztonsággal tudjon a génjei túléléséről gondoskodni. Keresi a rátermett, a gazdag, a tehetséges, a hatalmat birtokló férfit, mert ott nagyobb biztonságban van a génjeinek a túlélése. Ráadásul a nőnek havi egyetlen petesejtje van, amire rettenetesen kell vigyáznia, miközben a férfinak naponta több millió termelődik. A férfi látszólag óriási előnyben van a nőkhöz. A férfi pedig arra törekszik, hogy a nő benne találja meg a jó spermát, a férfiak viaskodni kezdenek ezért egymással a hatalomért, a pénzért, rangsorban elfoglalt helyért. Ez a rivalizálás pedig már évezredek óta zajlik. Mindemiatt a leggazdagabbak és leghatalmasabb személyek szinte kizárólag férfiak. Közben a modern időkben az egyenjogúság által a nők beszivárognak ezekre a rivalizációs terepekre, amik korábban csak férfiak közt zajlott, ez komoly zavart kelt a férfiakban. Vannak esetek, amikor egy-egy nő megjelenik a férfiak harcterén (pl. Jeanne d'Arc), ilyenkor nekik bizonyos értelemben férfivá kell változniuk, kilépnek a hagyományos női szerepből. Persze a nők között is zajlik rangsorküzdelem, esetükben az eszköz nem a hatalom vagy tehetség, hanem a külső vonzerő. A nő abban a pillanatban, hogy észreveszi, hogy a párja tekintete megakad egy másik nőn, akkor azonnal destruálja.
     A modern korban a férfiaknál, nőknél is baj van ezzel a rangsorképző küzdelemben, mintha elszakadtak volna az eredeti céljuktól, és elkezdene önmagáért zajlani. Ennek egyik jellegzetes tünete az anorexia nervosa (Popper szerint ez lehet a gyenge apa melletti domináns anya elleni lázadás is), amikor a nők számára már nem az a fontos, hogy a férfiaknak tetszenek, hanem egy kifordult ideálnak való minél inkább megfelelés. A férfiaknál pedig bekerült az erős attraktivitás iránti igény – testépítés (az alakon való túlzott szőrözés feminin jelleg), testápolás, divat. Ehhez viszont szükséges, hogy erre befogadó női közönséget találjanak. A nők ízlése is jelentősen átalakult. Közben a nő megjelent, mint kenyérkereső, megrendül a férfinak ez a kiváltsága, amivel megjelent a férfiban a fölöslegesség lehetségessége. A nő a házon belül megőrizte vezető pozícióját, most is ő szüli a gyereket, de ráadásul megkeresi azt a pénzt is, amivel a gyereket eltartja. Megjelenik a független "szingli nő", aki már nem (nem csak) gyereket akar és kvázi férfiként él, főleg persze a vezető pozícióban levőkön látszik – beszédstílus, öltözködés, viselkedés. Közben háttérbe szorul a hagyományos szerep, (statisztika szerint) 28 éves koráig eszébe sem jut, akkor viszont jön a kétségbeesés és kapkodás, nehogy lemaradjon valamiről, aminek megvannak a veszélyei. Ezzel párhuzamosan, ahogy férfiasodik a nő, a férfi elkezd nőiesedni és megjelenik a "metroszexualitás", ami hangsúlyosan a nagyvárosokhoz kötődik (de terjed a kisvárosok felé). Egyértelműen heteroszexuálisak, viselkedésükben viszont sok homoszexuális jegy van, van benne egy jellegzetesen nőre jellemző nárcisztikus elem. A nők és a férfiak stresszre való érzékenysége és az ebben való változások is azt jelzik, hogy maszkulinabbak lettek a nők, a férfiban pedig szerepzavar keletkezik, ami miatt feminin vonásokat vesz fel, melynek vannak előnyei is: érzékenység, empátia.