Amennyire a mostani foci EB meg tudta szüntetni az ország megosztottságát (leszámítva néhány lelkisérültet), olyan mértékben csak az a dolog tudja még ezt elérni, hogy ebben az országban mindenki bárhol bármikor ezredjére is ugyanolyan szívesen nézi meg Bud Spencer és Terence Hill filmjeit. Függetlenül vallási, faji, politikai nézetektől, mindegy, hogy ki hallgat Richard Claydermant, ki Depeche Mode-ot, ki Napalm Death-t és ki a Jó ebédhez szól a nótát. Mindegy, milyen ünnep van, ők mindegyikhez passzolnak. Régóta mondom már, hogy legyen Bud (és persze Terence is) a mi védőszentünk. Immár meghalt, úgyhogy elfoglalhatja helyét e tisztségben.

Még Tokajban laktam, amikor leadták a tévében a Különben dühbe jövünket, természetesen végigröhögtük az egészet, a film betétdala pedig beégett az agyamba. Rendszerváltás előtt ugye egy-egy ilyen film leadása jelentős eseménynek számított, emlékszem, szilveszterkor időnként olyan filmeket adtak le baromi sikerrel, amikről utóbb kiderült, hogy "csak" egy tévésorozatnak a nyitódarabja – így láttam a Minden lében két kanált és a Buck Rogerst is. Utána évekig kellett epedezni egy-egy film újbóli levetítéséért, és vidéken még a mozi is csak egyszer-kétszer vetített egy-egy filmet, már ahol volt mozi (Tokajban kétszer is leégett, végül egy botrányos diszkót csináltak belőle). Éveken át vártam, hogy újra leadják a Különben dühbe jövünket, vagy a Frédi és Béni részeket, arról nem is tudtam, hogy van a Spencer-Hill párosnak más filmjei is. Évekkel később már Pesten laktunk, amikor a bérház udvarán labdázva meghallottam a jól ismert betétdalt egy nyitott ablakon keresztül a rádióból (ugye rádiócsatornából is csak 2-3 volt) és már attól teljesen feldobódtam. De még további éveket kellett várni, amíg levetítettek egy újabb filmjüket, az ...és megint dühbe jövünket, amit unokatestvéreim felvettek videóra (akkorra már lett nekik), így azt viszonylag rendszeresen meg tudtam nézni... már amikor nyári vakációra hazautaztam Tokajba. Volt jó pár film, amit sokáig csak németül láttam, mert csak úgy jutottunk hozzá sok filmhez (James Bondot is így láttam először, természetesen Sean Connery-vel). Kábé egy kukkot se értettünk németül, de a nyelvet meghaladva, természetesen mindent értettünk így is.

Történt viszont még mindezek előtt '84 őszén, amikor Pestre költöztünk, hogy anyám írt igazolást egyik nap, hogy el kell menjek délután az iskolából (áltsulis másodikos voltam és délután is volt tanítás) és elvitt a Horizont Moziba (ma egy keresztény felekezet használja az épületet... nagyon sajnáltam a bezárását, szép mozi volt), ahol megnéztük a Kincs, ami nincset!! ATTYAVILÁÁÁG!! Pesten is épp szép napos idő volt, de a filmben tengerpart, pálmafák, repülőgép, bennszülöttek, szép hajó, papagáj, marhajó zene és még több napfény... és persze újabb fergeteges poénok és bunyók!  Ráadásul szélesvásznon, sok ember együtt röhögésével Egy hétéves purdénak, mint én, maga volt a paradicsom az egész!

Később, amikor már MP3 zenéket lehetett felrakni a telefonokra csörgésnek, természetesen rögtön a Kincs, ami nincs betétdalát raktam fel. Később ez a hatásmechanizmus sajnos irányt váltott, már nem az volt, hogy a csörgés miatt eszembe jut a film (és úgy általában a párosuk), hanem a dalról már csak a telefoncsörgés ugrott be... na, amikor ezt észrevettem, akkor gyorsan vissza is cseréltem valami szabvány csörgőhangra.

Soha nem láttam még leírva senkinél, de azt hiszem a magyarországi sikernek részben az is az okozója, hogy filmen talán egyedül ők tudták visszahozni Rejtő Jenő regényeinek világát, Bud Spencer és Terence Hill szereplői csupa Rejtő-figura. Nagy szívűek, szükség esetén akkora ütleget tudnak véghez vinni, mint Fülig Jimmy, Csülök, Tuskó Hopkins, Török Szultán, Pipacs, Rézgróf és a többiek, közben félig mellékesen megoldanak nagy dolgokat, hogy aztán a végén majdnem ugyanott találják magukat, mint ahol elkezdték, bandukolva az út szélén vagy egy kikötőben. Ahogy a Fülig Jimmy és Piszkos Fred közti párbeszédben, miután visszajuttatták a herceget megérdemelt trónjára:

– És most, hova megyünk, Freddy bátyám?
– Hongkongba.
– Miért éppen Hongkongba?
– Miért ne? Ott sincs semmi dolgunk.

Szóval azt hiszem, Rejtő Jenő miatt is zártunk a szívünkbe mi, magyarok. De persze a beat-hippi hangulat okozott még gyönyörű olasz filmeket, mint A lator vagy a Legyetek jók, ha tudtok... Nektek, olaszoknak még mindig van ehhez tehetségetek és képességetek, miközben mi inkább már csak Rejtő Jenőtől és a Ti filmjeitekből kapjuk vissza ezt az életérzést. (Nem mellesleg a vadnyugati filmek csúcsait is nektek köszönhetjük.)

Kimentem Érted az Olasz Nagykövetséghez a nyolc órára szervezett gyertyagyújtásra. Sokan voltunk. Sokan gyújtottak Neked gyertyát, kortyolgattak Budweisert, ácsorogtak, beszélgettek, nézték elrévedve órákon át a sok mécsest és gyertyát. Volt, aki babkonzervet vitt a mécsesek közé egy óriási fej vöröshagymával, de volt ott műanyag kübliben házi gyártású pisztácia fagyi is... csak hogy ki ne fogyjál belőle. Kell az új kamionhoz. Volt, akinek csak annyira volt ideje és lehetősége, hogy megálljon a régi Skodájával az úton, kitegye öt percre a vészvillogót, betegye az autómagnóba a Movin' Cruisin'-t és feltekerje a hangerőt, majd továbbmenjen a dolgára. Sok emberen volt "alkalomhoz illő" póló, valamiért ketten is engem találtak meg, hogy az enyémet lefotózzák (az egyik egy nagyon szép nő volt, olaszos alkat, Neked is nagyon tetszett volna), pedig már vagy hat-hét éves a pólóm, egy kicsit napszítta és a nyomat is töredezett már enyhén itt-ott. Tizenegy órakor, amikor hazaindultam, egy srác és még néhányan még mindig azon serénykedtek, hogy minden kialudt mécsest újragyújtsanak, és még mindig írt valaki abba a füzetbe, amit Neked szántak. Talán egyszer volt vagy öt perc, hogy épp senki nem írt bele.

Béke poraidra, Mester! Aztán jó karmád biztosítson számodra remek újjászületést! Sok örömet szereztél mindannyiunknak, mi is veled leszünk, amíg bírjuk szusszal! <3