2011. már 22.

A horrorról és thrillerről

írta: Trezor atya
A horrorról és thrillerről

Ez egy kérdőív volt, idemásolom piszkozatként, mit is írtam rá, talán egyszer lesz belőle valami rendes írás is. Vagy nem...

banner-horror1.png

Kérlek írd le, hogy miért szereted a thriller és/vagy horror filmeket

A horrorfilmek (szerintem) az emberrel velejáró zsigeri rettegést és iszonyt hozza elő. Ugyanez a rettegés merül föl a rémálmokban is. Mind a thriller, mind a horror a hétköznapi megszokásaink által mutatott képek és szépen berendezett világunk mögé enged be. Howard Philip Lovecraft neves horroríró alaptézise, hogy az ember alapvetően két dolog valamelyike felé törekszik, az egyik oldal a rendezettség és kényelem, a másik oldal a valódi tudás. A horror alapmotívuma, hogy az egyén azt hiszi, uralja a világát, ahol biztonságban érezheti magát, pedig minél nagyobb a rendezettség és a belé vetett hit, annál törékenyebb és könnyebben felborítható. A fantasztikus horrortörténetek (Kafka: Átváltozás, Alien) a természeti világnak való kiszolgáltatottságra reflektál, a „hétköznapi” hentelős horrorok (Sikoly, Fűrész) pedig a társadalmi (mondhatni civilizációs) együttélésünk kiszolgáltatottságára. A horror akkor tud jó lenni, ha a történet áldozataival együtt a néző/olvasó sem látja (vagy nem látja tisztán) a Rémet, vagy látja a Rém külalakját, de a motivációja érthetetlen vagy látszólag zavaros. A thriller hasonlít a horrorra abban, hogy hétköznapi megszokásainkról lassanként fellebbenti a fátylat és megmutatja, hogy a megszokások nem valódi szabályok és hogy mélyebbre ásva más összefüggésekre is bukkanhat az ember. A thriller abban különbözik a horrortól, hogy nem pusztán szembesít a ténnyel, hogy levadászhatóak és kiszolgáltatottak vagyunk egy rémnek, ahol a történet kibontakozása inkább arról szól, hogy a rémet hogy lehet legyőzni/hatástalanítani, a thrillerben apró mozzanatonként nyerünk beavatást, hogy mi az, ami nem úgy működik, mint ahogy azt a "nyomozó" (és vele együtt a néző/olvasó) hiszi, míg a film végére teljesen feje tetejére áll az ismert világ működésének egésze vagy a vizsgált szelete. A horrorban az főhős szembesül a Rémmel, melynek hatására ő Prédává válik, majd nagy' nehezen egyszerű Prédából Harcossá válik és legyőzi (vagy legalábbis semlegesíti) valahogy az életére törő Rémet (de legalábbis megoldja, hogy kikerüljön a Rém hatásköréből). A thrillerben a főhős mélyebb összefüggésekkel és igazságokkal szembesül, amiknek ki van szolgáltatva, melynek hatására Nyomozóvá válik, de mivel a valóság borzalma itt nem egy konkrét Rémalak, hanem egy működési mechanizmus, aminek nincs „szíve”, központja. Ez azt jelenti, hogy nincs egy olyan valami, amivel harcolni lehet és ami felett győzedelmeskedni lehetne, ilyenkor a győzelem annyiban merül ki, hogy a Rendszer, aminek ki van szolgáltatva, nem tapossa el, életben marad és a tudás által egy hajszálnyival talán már kevésbé van kiszolgáltatva ennek a Rendszernek, tudja, hogyan tartsa távol magát tőle a lehetőségekhez képest. A győzelemmel a kiszolgáltatottságnak csak a közvetlen veszélyeztető tényezőjét oldja meg, de maga a kiszolgáltatottságot okozó Rendszer nem szűnik meg.

Azt szeretem a jó horror és thriller történetekben, hogy különböző módokon igyekeznek megmutatni a kényelemre és jólétre törekvésünk rózsaszínes vágyálmának az árnyoldalait, visszásságait, megmutatni az érem túloldalát.

banner-murder.png

Szívesen nézel olyan thriller és/vagy horror filmet, amiben naturalisztikusan ábrázolnak egy-egy jelenetet? Véleményed szerint mitől válik egy thriller és/vagy horror film élvezetessé?

Nem nagyon. Szerintem egy horror vagy thriller nem attól lesz jó, hogy mennyire élethűen mutat meg minden egyes harapást és artéria-tépést, hanem hogy mennyire jól sikerül megmutatni az iszony természetét. (A művészeti alkotásokban megjelenő realisztikusság szükségessége már régi vita.)

Szerinted van jövője a thriller és/vagy horror műfajnak?

Amíg mindenféle ideológiák, nézetrendszerek mentén szeret gondolkodni az ember, addig lesz közönsége az ideológiák rendezettségének ingatagságát is bemutató történeteknek.

 

Pink Floyd: Comfortably numb

The Klinik: Sick in your mind

 

banner-pfwall5.png

Szólj hozzá

mozi saját misztika érettség reagálás lélektan