Régi vágyam, hogy kiírjam a fejemből a Mátrix és hasonló kaliberű filmekkel kapcsolatos boncolgatásaimat, tűnődéseimet... apránként nekikezdek.

Ha nem láttad a filmet (és mind a hármat!!, mert úgy kerek egész a dolog, bárki bármit fanyalogjon is), ne olvasd el. Nézd meg. Ha utálod a scifit és/vagy az akciót, akkor is – megéri.

Előszó

A Mátrix 1999-ben jelent meg, azóta eltelt ugye 15 év és én azóta fogadkozok, hogy írok erről a filmről is. Persze más filmekről is, de a ma esti sörözésemkor ez jutott eszembe, úgyhogy most maradok ennél. Rájöttem, hogy valószínűleg sosem lesz energiám leülni ahhoz, hogy az egész filmet (mármint mind a három részt) teljesen "szétboncoljam" a magam meglátása szerint, így arra jutottam, hogy inkább mindig kiemelek egy részt belőle és csak arról írok. És azt hiszem, hogy a többi, hasonlóan összetett filmekkel is ezt fogom tenni (ha eljutok odáig), hogy mindig csak egy részletét emelem ki. Ennek az az előnye, hogy én is könnyebben állok neki a véleményezésnek, így ha apránként is haladok, de talán mégis előrébb jutok. Az is előnye, hogy ha egyszerre, egy szuszra próbálnám megírni, még véletlenül azt a hatást kelthetném, mint a rosszízű irodalom órákon, amikor a buta típusú tanár előjön “a költő itt azt akarta mondani...” című nagyjelenettel, ami miatt sokan megutálták az irodalmat vagy legalábbis elfordultak a további érdeklődéstől. Szóval azt gondoltam, hogy írok mindenfélét, ami eszembe jut, és a részekre szabdaltság miatt az olvasása is érdekesebb lehet, hisz nem egyszerre "kell" végigolvasni sok mániámat, hanem mindig csak egy részletet, másrészt én se fogom úgy érezni időről ideőre, hogy ‘jajj, innen még kimaradt valami, amit gondolok’, mert eleve nem a teljességre törekszem. Remélem bejön.
     Ezt az előszót minden rész elé oda fogom biggyeszteni ismétlésképpen (vagy inkább oldalra, keretbe), vagyis ha már olvastad, akkor nyugodtan át lehet ugrani a későbbiekben.
     Még egy (számomra fontos) megjegyzés: Nem olvastam se a Mátrix filozófiája, sem A gyűrűk urához írt hasonszőrű könyveket. Annyit tudok azokról a könyvekről, hogy mindenki a maga ismeretei, tanulmányai (Platón, Descartes, Puttnam, stb.) és mániai szerint értelmezi a filmek. Én is ezt fogom tenni.

Az orákulum és Neo találkozása

Rövid elősummázat

A filmben kiderül, hogy amit a főhős (Neo ) valóságnak hisz, csak egy csúnya átverés, egy látszatvilág, mely mögött egy valóságosabb világ húzódik. A Morfeusz nevű szereplő kirángatja ebből az illúzióvilágból és megmutatja a mélyebb valóságot. Neki azt mondja az Orákulum nevű szereplő (aki persze nő, mint majdnem minden vajákos a mítoszokban), hogy ő fog rátalálni a ‘Kiválasztottra’, aki megmenti és kivezeti, pontosabban kiutat mutat az ‘övéinek’ (az embereknek) a rabszolgaságból, amit ebben a modern mitológiában a gépek és az azon belüli mesterséges intelligenciák jelentenek (az álvalóságban, az alvilágban ügynököknek hívják a gonosz szellemeket, de nevezhetjük akár démonoknak is). Morfeusz megrendíthetetlenül hisz is ebben, az ő szerepének ez a kulcsjellemzője, hogy megingathatatlanul hisz Neo kiválasztott mivoltában. Morfeusz elviszi Neot is az Orákulumhoz, ahogy minden, az illúzióvilágból kiszakított embert szokás (a beavatás része), hogy az Orákulum megmondja neki az ősi jóslás rá vonatkozó részét, a frankót, az igazat – ami rá és csak rá vonatkozik. Neo nem érti az egész helyzetet és meglehetősen szkeptikusan áll az egész helyzethez, ahhoz pedig végképp, hogy ő bármilyen kiválasztott lenne, de mivel érdekli, hogy mi folyik itt (ott) és tiszteli Morfeuszt, nem ellenkezik, belemegy a ‘játékba’. Mielőtt bemennének az Orákulumhoz:

Neo: És sosem téved?
Morfeusz: Hagyd az ilyen fogalmakat, mint az igaz vagy téves. Ő eligazít, Neo. Segít megtalálni az ösvényt. (...) Ahogy mondtam, csak az ajtót mutathatom meg. Neked kell átmenned rajta.

(Itt bevezetik egy váróterembe, ahol más "potenciális kiválasztottak" vannak. A film egészét nézve ez persze mókás, de szépen mutatják, hogy kezdetben semmit sem lehet tudni, hogy ki lesz a "befutó", hogy ki kapja meg Mózes állását... Az csak a második filmben kezd el kiderülni, hogy mit tud az Orákulum és egyéb lények. Mindenesetre aranyos, hogy ott van a tamáskodó Neo, aki elmosolyodik a többi "hátulgombolós jelentkezőn", ami nem lekicsinylés a részéről – szerintem. Itt történik a nevezetes “Hogy nincs is kanál... akkor majd látni fogod, hogy nem a kanál hajlik, hanem te magad” kijelentés is, ami szép beemelése egy régi, buddhista jógácsára filozófián alapuló csan tanításnak. E két momentummal, hogy elmosolyodik, hogy miért nincs kanál, ezzel egy későbbi írásban foglalkoznék.)
    És ekkor jön a most kiemelt jelenet, amikor Neo bebocsáttatik az Orákulumhoz.

A jelenet

Az Orákulum sütit süt, és látszólag nem is foglalkozik Neoval, mintha csak egy marék sóért ugrott volna át a szomszédból. Maga az Orákulum is úgy néz ki, mint egy kedves és jószívű, de őszinte nagyi. Még rá is kérdez: “Nem egészen ezt vártad, ugye?” Az Orákulum el van foglalva az apróságokkal, hogy milyen jó az illata, hogy mikor kell a sütit kiszedni a sütőből, mintha nem is egy egész világot érintő kérdésről lenne szó, mintha Neo nem is azért lenne ott, hogy kiderüljön róla, hogy ő a Kiválasztott avagy sem. Bár közben mintegy mellékesen (képességeit bizonyítván) megjósol apró dolgokat, mint a váza lelökését.

– Honnan tudtad?
– Később inkább majd azon töröd a fejed: eltörik-e akkor is, ha nem szólok?

És a párbeszéd magva

Orákulum: Tudod, miért hozott el Morfeusz? Mit gondolsz? Szerinted te vagy a Kiválasztott?
Neo: Őszintén szólva... nem tudom.
O: Tudod, mit jelent ez? (rámutat egy falra aggasztott feliratra) “Ismerd meg önmagad.” (Neo kérdőn ránéz) Elárulok neked egy titkot. Kiválasztottnak lenni olyan, mintha szerelmes volnál. Senki se mondhatja meg, csak te tudod. Minden porcikád. A fejed búbjától lábujjadig. Nos... hadd nézzelek meg jobban. Most azt kéne mondanom “Érdekes, de...” Mire te...?
N: De mi?
O: Nagyon is tudod már, hogy mit fogok mondani.
N: Nem én vagyok a Kiválasztott.
O: Sajnálom, fiam. Megvan benned a tehetség... de mintha még várnál valamire. Talán a következő életedre. Ki tudja? Ez már csak így megy.
N: Morfeusz majdnem meggyőzött engem is.
O: Szegény Morefeusz. Nélküle mindnyájan elvesztünk.
N: Mi az, hogy “nélküle”?
O: Biztos, hogy hallani szeretnéd? Morfeusz hisz benned. És senki, se te, se én nem tudnánk lebeszélni erről. Annyira hisz ebben, hogy az életét is feláldozná, hogy megmentse a tiédet. Neked kell majd döntened. Az egyik oldalon ott lesz majd Morfeusz élete. A másikon pedig a tiéd. Egyikőtök meg fog halni. Hogy melyikőtök, az rajtad múlik. Sajnálom, fiam, igazán. Jó lélek vagy. Utálok jó emberekkel rossz hírt közölni. Ne aggódj. Mihelyt kilépsz az ajtón, jobban fogod érezni magad. Emlékszel majd, hogy nem hiszel a sorsról szóló handabandában. A saját életed ura te vagy. Emlékszel? Tessék. Vegyél egy sütit! Ígérem, mire megeszed, kutyabajod se lesz.

Kommentár

Neo bemegy az Orákulumhoz, hogy választ kapjon. Választ kapjon saját kérdéseire, választ kapjon Morfeusz hitére, hogy ő-e a kiválasztott. Válaszok helyett újabb kérdéseket kapott. Az Orákulum nem válaszol arra, hogy valóban ő-e a Nagyvalaki, de amikor Neo azt mondja magáról, hogy szerinte nem ő az, az Orákulum csak annyit mond: “Sajnálom, fiam.”
    Minthogy a film(ek) későbbi részeiből kiderül, tényleg Neo a Kiválasztott, s emiatt lehet is mondani, hogy egy orákulum feladata nem az igazmondás, hanem hogy azt mondja a "kuncsaftnak", amit hallania kell, hogy a válasza is hozzásegítse abban, hogy azzá váljon a "kuncsaft", amivé válnia kell. Vagyis Neonak egy ideig azt a visszajelzést kell kapnia, hogy nem ő az, hogy aztán később önmagától legyen azzá és nem csak egy ócska jóslat hatására. Neo nem azért megy vissza a démonok fogságába esett Morfeuszért, mert ő a kiválasztott, hanem hitetlensége ellenére, mert leszarja, hogy mi van megírva, mi nem és miként kell cselekednie, hallgat a szívére és ezzel tudja meghaladni önmagát és korlátait, ezáltal tud elindulni az úton, a saját útján. Mert ettől lesz valaki kiválasztott, hogy tudja-e járni a saját útját és veszi-e hozzá a bátorságot, tetterőt.

De ha jobban megnézzük, a filmkészítők ügyeltek rá, hogy ne legyen ennyire egysíkú a dolog, az Orákulum nem mondta, hogy nem ő az, csak annyit mondott, hogy “Sajnálom, fiam”. Amit lehet "nem"-ként értelmezni. Ami azt mutatja, hogy fontos, hogy az embernek nem mindig az igazat kell hallania, hogy beteljesítse a sorsát, hanem azt, ami arra felé vezeti. De lehet úgy is érteni, hogy "sajnálom, fiam... hogy még mindig nem érzed magadról, hogy te vagy a Kiválasztott". Ez is egy szép dolog a filmben, mert arra is rámutat, hogy az ember mennyire a maga elképzelései szerint képes értelmezni egy-egy közlendőt, és mennyire nem tudja észrevenni benne a további lehetőségeket.

Lábjegyzet

Otthonról kivezettettem az internetet, hogy kevesebbet kattogjak rajta. Múltkoriban hazalátogatott egy immár Kínában lakó barátunk és ittléte alatt nálam héderelt. Egyik este hazajött, és azt látta, hogy laptoppal az ölemben tevékenykedek, mire megkérdezte: “Hát mégis számítógépezek itthon?” Mire mondtam neki, hogy “Persze. Miért?” Mire ő: “Hát nem te mondtad, hogy azért vezettetted ki itthonról az internetet, hogy itthon ne számítógépezhess?” Amire válaszoltam neki, hogy “Nem. Azért mondtam le az internetet, hogy ne internetezhessek itthon.” Vagyis az derült ki, hogy neki a számítógépezés egyet jelent a netezéssel, ő csak arra használja. Így siklunk el véletlenül elejtett szavak és mondatok mellett, miközben észre se vesszük, hogy mennyi minden mást is kimondtunk (vagy mondott ki a másik), mint amit hittünk vagy hinni véltünk. Hogy az Orákulum nem beszélt mellé, hogy azt halljuk, amit hallanunk "kell" önmegvalósításunkhoz, hanem tényleg azt mondta, amit gondolt, csak mi nem értettük meg.