2014. sze 26.

Nők és férfiak, produktum, South Park

írta: Trezor atya

A nők és férfiak közti egyik lelki különbség, amiről eszembe jutott az egyik South Park epizód.

Pszichológiai vizsgálódások szerint a nők és a férfiak közti különbség abban is megmutatkozik, hogy miként állnak zsigerileg a szexuális "teljesítőképességhez" és a nemzési képességhez. Azt vették észre, hogy a férfiakat jobban nyomasztja a potencia-zavar, mint a sterilitás, míg a nőknél épp ellenkezőleg, legtöbbjüket a potencia-zavar (frigiditás) kevésbé nyomasztja a sterilitáshoz képest. Ez nem azt jelenti, hogy a másik dolgot ne tarthatná fontosnak az illető, csak hogy nem szerint az egyiket elsődlegesebbnek gondolja a nemi identitását illetően. A nőket az frusztrálja jobban nőiségükben, ha nem szülhetnek gyereket, a férfiakat pedig az szorongatja férfiasságukat illetően, ha nem áll fel.

kapcsolódó sztori: Egyszer egy szesztiválon a brigádunkban az egyik csaj éppen valami minimális perlekedésben volt az egyik sráccal (nem együtt jártak) és a lány a mondandójának a végét mérgelődő kötőszóként azzal zárta le, hogy “Te impotens.” Nem a szó jelentése miatt mondta, hanem valahogy úgy, ahogy azt szoktuk mondani, hogy "nyasgem". Én nem voltam ott, de állítólag a srác ettől bedurrant és vörös fejjel elkezdte kergetni a csajt, aki eléggé megrémült. A kergetőzésnél nem lett belőle nagyobb gond, szerencsére, de amikor meghallottam ezt, megkérdeztem a srácot, hogy tényleg ez történt-e. Mondta, egy kicsit pironkodva, hogy valóban. Aztán kérdeztem, hogy ezek szerint beletalált valami létező dologba? Mondta, hogy igen, időnként előfordult vele, hogy nem akart működni a műszer. Egy ideig emésztgettem, majd lélektani érdeklődésem miatt szerencsére eszembe jutott a kérdés, ami egyúttal az ő szívfájdalmát is feloldotta és megnyugtatta: “Amióta a mostani csajoddal vagy, azóta is fordult elő ilyen?” A válasz: nem. Namerhogy eszembe ötlött, hogy a jelenlegi barátnőjével ellentétben az eddigi csajai teljesen cudarok voltak. Az egyik kisgyerekes anyuci volt, aki emellett a kocsmában két szó után törte le a sörös üveget a nyakánál fogva és hasította ki egy, az öccsébe belekötő rasszista skinhead hasát, akit a mentőknek kellett elvinni. (Itt jegyezném meg ismét, hogy az eredeti skinhead-ek nem rasszisták, nem nácik, nem fasiszták, csak egy "alkasztjuk" lett az, csak sajnos pont ez a változatuk terjedt el és sajátította ki a köztudatban a "skinhead" megnevezést.) Egy másik csaja olyan volt, hogy ha egy házibulin a srác kiment valamiért a helységből, ő abban a szent minutumban rögtön el is kezdett kacérkodni egy másik hapsival. Ilyen csajok mellett tökre megértem, ha időnként nem akart felállni a műszer. Nekem talán egyszer se állt volna fel. Akármit is gondolunk a férfiak szexuális szokásairól és vágyairól, a pasiknak se mindegy, hogy kivel fekszenek össze. Egy minimális ősbizalom szükséges hozzá, hiszen mégiscsak egy kivetkőzésről van szó, a "páncélok" levetéséről. Persze, hogy ki hol húzza meg ezt a minimum határt, az személyre szabott. Ezután végül megnyugodott és fellélegzett, hogy akkor ő mégsincs semmi gondja a férfiasságával. Talán még jó is volt, hogy előjött ez az incidens, s így előhozta ezt a beszélgetést.

Egy pszichológiai írásban olvastam azt, hogy ugye minden ember szeretne valamit örökül hagyni a világra, szeretne valami olyat csinálni, amitől a léte jelentőséget kap még utólag is, hogy ne tűnjön el nyomtalanul, ami célt, értelmet és jelentőséget ad az életének. A pszichológusok azt mondják, hogy e tekintetben (ha a hagyományos nemi felosztást vesszük) a nő könnyebb helyzetben van, az ő kreativitása a gyerek – ők hordják ki, ők szülik meg saját testükből. A zsigeri kötelék általában erősebb is az anyával. Ezzel együtt azt is mondják, hogy a férfiaknak nehezebb megtalálni és létrehozni azt, amivel az ő "hátrahagyott lábnyom" iránti igényük kielégül (meg különben is, a pasik individuálisabb hajlamúak, nagyobb vonzereje van az egyénileg létrehozott teljesítménynek), ezért a pasiknak többet kell kutatniuk, hogy férfiasságuk és egyéniségük megfelelő kifejeződését megtalálják, amivel értelmet adhatnak létüknek. Nagy áldás tud lenni, aki harmonikus családba születve, figyelmes szülők által lelkileg támogatva könnyebben tudják megtalálni, mibe fektessék energiájukat. Szintén fontos tényező, hogy amiben az ember megtalálja magát és tehetségét, abból származzon elégséges elismerő visszajelzés számára. A két tényező persze összefügghet, aki több figyelmet, kedves visszajelzést, elfogadást és bátorítást kap szüleitől, közvetlen családjától, az később kevésbé akar majd bizonyítani, hírnevet/hatalmat szerezni. (Persze az adott korszemléleti divatok, a kortársak véleménye, a születés után csak lassan kibomló alaptermészet szintén nem mellékes tényezők.)
Legutóbb mindez akkor ötlött megint az eszembe, amikor épp székrekedéssel ültem a retyón és azon gondolkodtam, hogy nagyon halvány képet kapok és csak a felszínéből, hogy mit érezhetnek a nők szüléskor. Egy nőt se akarok megbántani ezzel a hasonlattal, egyáltalán nem áll szándékomban ledegradálni a terhességet és a szülést, egyértelmű, hogy nem egy súlycsoportú a két dolog, sem az élményt, sem a jelentőséget tekintve. Viszont azt hiszem, ugyanezek a gondolatok juthattak a South Park agytrösztjeinek az eszébe is, amikor az egyik epizód arról szólt (részben), hogy Randy Marsh (Stan apja) abban találta meg élete kihívását és értelmét, hogy ő szarja a világon a legnagyobbat, erre trenírozza magát és bekerüljön a rekordok könyvébe. Persze a South Park humora provokatív és már-már szürreálisan sarkított, és azt hiszem remek metafora arra, hogy a pasiknak a férfiasságukkal kapcsolatos egyik fő szorongása miből fakad. Hogy bizonyos nőknek (vagy mindegyiknek) van-e "péniszirigysége", azt nem tudom, igazándiból azt a témát csak felszínes közhely szinten ismerem. De úgy tűnik számomra, és talán a South Park alkotói számára is, hogy inkább bizonyos férfiaknak (vagy mindegyiknek) van "szülésirigysége".
Persze itt is felmerül a kérdés, hogy van-e értelme ilyen "okos" fogalmakat, speciális címkéket alkotni...