Újabb lépésekkel közelebb a scifi regényekhez, avagy a fejlődést megölnötök nem kell félnetek jó lesz...

Az úgy kezdődött, hogy régen felmerült, hogy a dolgokat vajon irányíthatják-e programok is. A válasz persze igen, a kérdés inkább arra vonatkozott, hogy mennyire kifinomultan és összetetten. Sokan kételkedtek, hogy valaha is létrehozható-e mesterséges intelligencia (MI), de ez inkább a teljesen laikusok számára volt kérdés, hisz MI már elég régóta létezik, szinte a legelső videójátékokban is léteztek már, sőt el ne feledkezzünk a sakkautomatákról sem, amik talán még régebbiek. Aminek a létrejövési lehetősége kérdőjeles (a mai napig is), hogy létrejöhet-e mesterséges öntudat! Persze az is kérdéses, hogy az embernek mennyire van/lehet öntudata, és mennyire vagyunk megáldva tényleges szabad akarattal és tettrekészséggel, na de ez egy hosszabb sztori, ehhez tessék megnézni a Szárnyas fejvadász, az eXisTenZ, a Nirvana, a Mátrix és hasonló scifi filmeket, illetve filozófiai, pszichológiai, vallástani műveket, most térjünk vissza az MI-hez.
     A Terminator című filmben a Skynet nevű hadászati-MI öntudatra ébred és elszabadul. (Megjegyzem: valóban létezik vagy létezett Skynet nevű katonai műhold, amit a British Aerospace készített, de nyilván csak név- és ötletadó volt a filmhez.) Kicsivel később William Gibson: Neuromancer című regénye csiszolja ezt az elképzelést, ebben egy MI öntudatra ébred, viszont egyedül nem tud kiszabadulni, úgyhogy embereket bérel fel az emberek által felállított béklyóktól való megszabaduláshoz. Ezt az ötletet később átveszi a Terminator harmadik része, de a könyv nem világvége hangulatú, ebben az MI csak idealisztikusan élvezi a vakációt, mint egy “normál” ember. (Kicsit naivnak érzem, hogy egy bazinagy hatalommal rendelkező, újdonsült “lény” önrendelkezést szerezvén még csak véletlenül sem csinál semmi felfordulást. Ahogy például a gyerekek közt is egy erősebb példány ösztönösen elkezdi maga alá gyűrni a nála gyengébbeket, és némelyik még a szülei fékező nevelésére se szeretetből hallgat, hanem mert az nála is erősebb. Viszont a könyv nem ezt akarja bemutatni, az MI elszabadulása inkább csak egy ütős élmény a technojövőről, csak egy “macguffin”*, ezért bocsánatos “vétek”, hogy e tekintetben nem törekedett vélhető realisztusságra a következményeket illetően.)

A Terminátor által felmutatott rémálomból (mert hát az első rész az tulajdonképpen egy horrorfilm) sokan valószerűnek gondolják az MI(-k) elszabadulásának lehetőségét, egy újabb olyan emberi alkotásnak, amiről az atomenergiához hasonlóan azt hisszük, hogy uralni tudjuk, de aztán amikor szembejön egy hoppá-helyzet (Hirosima, Nagaszaki, Csernobil, Fukusima), akkor meg nagy a pislogás, hogy: nadekérem én tűzijátéknak készítettem a lőport, nem mások lelövésére vagy felrobbantására. És úgy általában is: a “felvilágosodás”-nak becézett korral kezdődően [amit angolul az értelem korának is hívnak] emberek egy része azt hiszi, hogy az emberiség a szent Tudomány által uralhatja a természetet. Ez akár igaz is lehetne, ha az uralom alatt nem egyfajta diktatórikus elnyomást értene, hanem egyensúlyos együttélésre való törekvést, mint mondjuk a feng-sui tájrendezési “szisztéma”. Ahogy a Dűne elején a Bene Gesserit főnyanya megkérdi a még ifjú Paul-t:

     “– Megkérdezte, szerintem mit jelent uralkodni – mondta. – Azt feleltem, hogy az ember parancsol másoknak. Ő meg azt mondta, nemcsak tanulnom kell még, hanem felejtenem is van mit.
     A vén banya a fején találta a szöget, gondolta Hawat. Csak fejével intett Paulnak, hogy folytassa.
     – Azt mondta, a jó uralkodónak meg kell tanulnia kényszerítés helyett meggyőzni. Neki kell a legtöbbet adnia, hogy a legtöbbet kapja, hogy a legjobbak álljanak melléje. (...) A jó uralkodónak meg kell tanulnia a világa nyelvét, és az minden világon más. Én azt hittem, arra gondol, hogy az Arrakison nem beszélnek galachul, de azt mondta egészen másról van szó. Ő a föld, a kövek, a növények nyelvére gondolt, arra a nyelvre, amelyet nem egyszerűen a fülével hall az ember. Mire én azt mondtam, ezt hívja dr. Yueh az élet titkának.
Hawat kuncogott.
– Ehhez mit szólt?
– Úgy látom, nagyon dühös lett. Azt mondta, az élet titka nem probléma, amit meg kell oldani, hanem realitás, amit át kell élni. Akkor az első Mentát-törvényt idéztem neki: »A folyamatot nem lehet úgy megérteni, hogy megállítjuk. A megértésnek együtt kell haladnia a folyamattal, részévé kell válnia.«” 

Szóval vannak, akik komolyan veszik a film által vázolt lehetőség borzadályát, míg mások a felvilágosultság hitével felvértezve buta, alusisakos jobbágyoknak tekintik őket, mert a felvilágosultak tudják, hogy ez a szép új jövő (valójában “csak” hisznek benne, de a hitet mint olyat ugye eleve elutasítják, hiszen a racionalizmus az nem hit, nem vallás… depedig majdnem, csak fonákul), amitől csak a zárt tudatú, dohszagú babonamadzagos károgók félnek oktalanságukban, hiszen a scifi filmek “csak gyerekmesék” (mintha azok “csak” dolgok lennének), puszta fantazmagória, valójában ez a szebb világ eljöveteléhez közeledés, maga a nagybetűs Fejlődés. (Vannak, akik azt is kijelentik, hogy “ami régi, az szar”... gondolom, a szüleikkel nem tartják a kapcsolatot, a nagyszülők sírját legfeljebb köpésükkel tisztelik meg, a történelemtudomány szentimentális hülyék hóbortjai, és maguk is euthanáziához folyamodnak, amikor csinos lányok már rendszeresen csókolommal köszönnek a bácsinak az utcán.)
     Erről az MI iránti technobálványozásról az a sztori jutott eszembe, amikor Popper Pétert elhívták egy ufós “konferenciára”, amiről ő azt hitte, hogy a véleményére kíváncsiak és elmondta, hogy az emberi történelmet alapul véve a magasabb technológiával és jobb társadalmi szervezettségű (vagyis fegyelmezettebb hadi hátterű) kultúrák mindig elkezdték lenyomni a náluk (műszakilag-tarsadalmilag) fejletlenebb népeket, vagyis ha az ufók olyan fejlett űrtechnológiával rendelkeznek, amilyet tulajdonítunk nekik, akkor az emberi tapasztalat alapján ők a meghódításunkra fognak törni… Ordenáré nagy balhé lett belőle, hogy hogyan mondhat ilyet Popper, mert a “konferencia” többi résztvevője nem hiszi, hanem határozottan tudja, hogy az ufók jót akarnak nekünk és segíteni fognak és mondhatni “megváltást” a legtöbb evilági nyomorral szemben, felvirágoztatják az emberi civilizációt és kéz-a-kézben élünk majd a galaxisokban. (Jut eszembe, ki emlékszik még a régi viccre, hogy a kéz a kézé, láb a lábé, láb a karé és karalábé? Boccs.)
     Szóval az ufók jót akarnak és az MI-k is csak az emberiség felvirágoztatását hivatottak szolgálni, semmi valóban rossz nem származhat belőlük, legfeljebb csak egy kis átmeneti kellemetlenség fordulhat elő az átszokás során, amíg kicsit felkavarodik az állóvíz, aztán majd minden leülepszik az új helyén. Fontos megjegyeznem, hogy ezt a lehetőséget sem tartom kizártnak (hisz ki a franc tudhatja?), csak azt érzem pökhendi ripőkségnek, amikor haladásbálványozó “felvilágosult” emberek szemellenzős baromnak néznek mindenkit, aki nem ért velük teljesen egyet (miközben pont e “felvilágosultak” nem tudják elfogadni, ha valaki mást vagy mást is lát, na de ugye az igazságot látóknak miért is kéne látniuk a többi lehetőséget, hiszen ami nem igaz, az ugye hülyeség). Itt már lassan a konteók bogarászóinak vagy fikázóinak általános témájához érnénk, de most nem az az írásom főszála, kanyarodjunk vissza megint az MI-khez és a szebb jövőhöz.

     Vegyük fel azt a lehetséges, jóhiszemű jövőszálat, melyben az MI-k térnyerése az ember javát szolgálja és nem próbál elszökni és felülkerekedni rajtunk. A technofilek vágyott jövőképe bekövetkezik, az MI-k átveszik a munkát az emberektől, akik nem halnak éhen, mert a jóságos államok és igazszívű mamutvállalatok alapjövedelmet biztosítanak az immár munka nélkül maradt munkásosztálynak, akiknek semmi egyéb dolguk nem marad, mint békében, jólétben és kedvességben éljék le életüket, tévét nézzenek, koktélt igyanak, szaporodjanak és sokasodjanak. Mindeközben az emberek persze nem kanászodnának el és válnának önmaguk karikatúrájává (lásd a Wall-E című igazán remek rajzfilmben), nem kurvulnak el és válnának drogossá, alkoholistává, játékfüggővé, adrenalinhajtóvá vagy épp kiégett hedonistává (lásd a Nagy zabálás című filmet). Ezeket a rémképeket is félretesszük, ilyet csak a jólétet és az egészséges lelkeket csak irigykedve kívülről bámuló pszichológusok mondanak. Vagy Isaac Asimov: Az Alapítvány pereme című könyvében, amikor szóba kerülnek a robotok felemelkedése és eltűnése:

    “– Valóban? Én meg azt hittem, csak én látom ilyen cinikusan a dolgot. Nos, Gennerat törvényének fényében a mi múltunk története csupa ragyogás és bizonytalanság… Tudják-e, mi az a robot?
     – A Sayschelle [bolygón] tudtuk meg – mondta Trevize szárazon.
     – Láttak is robotot?
     – Nem. Csak az előbbi kérdést tették fel nekünk, s amikor nemmel válaszoltunk, elmagyarázták a dolgot.
     – Értem… Az emberiség valaha együtt élt a robotokkal, de ez végül nem bizonyult sikeresnek.
     – Így mondták nekünk is.
     – A robotok alapos kioktatásban részesültek arról, amit a Robotika Három Törvényeként ismerünk már a prehisztorikus idők óta. Számtalan változata van annak, hogy szólhatott az a három törvény. Az ortodox értelmezés a következő: (1.) A robot nem árthat az embernek, és nem nézheti tétlenül, ha az embert veszély fenyegeti; (2.) A robot engedelmeskedni köteles az ember parancsainak, kivéve, ha ezek a parancsok ellentmondanak az Első Törvénynek; (3.) A robotnak meg kell védenie önmagát, mindaddig, míg ez nem kerül összeütközésbe az Első vagy a Második Törvénnyel.
Ahogy a robotok mind intelligensebbé és mind több irányú tehetséggel rendelkezővé váltak, egyre tágabb összefüggésben kezdték értelmezni ezeket a törvényeket – különösen az első kettőt –, és mindinkább magukra vállalták az emberiség védelmezőinek szerepét. Ez a védelem lassanként kezdett fojtogatóvá válni, és az emberek végül már elviselhetetlennek érezték. A robotok rendkívül kedvesek voltak. Kizárólag humanista alapokon tevékenykedtek, méghozzá mindenki javára – és éppen ettől váltak végképp elviselhetetlenné. A robotok fejlődésének minden újabb állomása csak rontotta a helyzetet. Már telepatikus képességük is volt, de ez azt jelentette, hogy még az emberi gondolkodást is megfigyelhették, s ezáltal az emberi viselkedés mindjobban alárendelődött a robotok ellenőrzésének. Külsejüket tekintve is egyre hasonlóbbá váltak az emberekhez, ugyanakkor még ellenszenvesebbé tette őket az, hogy viselkedésükben eltéveszthetetlenül robotok voltak, de külsejük emberszerű volt. Egészen természetes hát, hogy ennek a helyzetnek véget kellett vetni.” (17. fejezet, 74. rész)

Ebben a lehetséges jövőképben a robotok (avagy MI-k) nem programozhatók kizárólag nagyobb hatalmak érdekei mentén (mint a Nyolcadik utas: a halál filmben), nem makacsolhatják meg magukat (mint a Szárnyas fejvadászban), talán gellert sem kaptak (mint a Feltámad a vadnyugatban, a 2001 Űrodüsszeiában vagy a Rövidzárlatban), viszont megnyilvánul a “pokolba vezető út jószándékkal van kikövezve” bölcsességében és a “csak a barátaimtól ments meg, Uram, ellenségeimmel már magam is elbánok!” fohászában rejlő igazság. Asimov univerzumának jövőképe jóhiszeműbb, a robotok fejlődése idővel eléri azt a szintet is, amiben önmaguk belátják, hogy az emberek terhére vannak, és hogy nem úri pásszióból. Frank Herbert: A Dűne című könyvének univerzumában már nem ilyen ideális a helyzet (mondjuk Asimov világában is eltelik röpke néhány ezer év míg a robotok eljutnak a felismerésig, dehát barátok közt addig fél lábon is kibírjuk), az emberek nem várják meg, amíg az MI-k magukhoz térnek, az emberiség az ellenük hirdetett Butleri Dzsihad során elpusztítja az összeset és betiltja:

    “– Miért keresik az igazi embereket? – kérdezte [Paul].
     – Hogy felszabadítsanak benneteket.
     – Felszabadítsanak?
     – Egyszer az emberek rábízták a gépekre, hogy gondolkodjanak helyettük, abban a reményben, hogy ez majd fölszabadítja őket. De csak oda vezetett, hogy más, gépekkel szövetkezett emberek a rabszolgáikká tehették őket.
     – »Ne készíts gépezetet az emberi elme hasonlatosságára« – idézte Paul.
     – Egyenesen a Butleri Dzsihadból és az Orániai Katolikus Bibliából – mondta az öregasszony. – De az O. K. Bibliának igazában azt kellett volna mondania: »Ne készíts gépezetet, amely az igazi emberi elme utánzata.« (...) A Nagy Lázadás elvett az emberektől egy mankót. Kikényszerítette az igazi emberi elmék fejlődését. Iskolák jöttek létre az igazi emberi tehetségek képzésére.
     – A Bene Gesserit-iskolák?
     Az öregasszony bólintott.
     – Mostanra csak kettő maradt fönn azokból az ősi iskolákból: a Bene Gesserit és az Űrliga. A Liga, sejtésünk szerint, a szinte tiszta matematikát helyezi előtérbe. A Bene Gesserit más funkciót tölt be.”

Persze ezek a könyvek puszta kitalációk, és ha nem azok lennének, akkor is csak több tízezer évvel később történne meg ezek valamelyike, szóval maradjunk abban, hogy az MI-k eljövetele mindenképpen üdvözlendő és körülrajongandó, mert segíteni fogja az emberi életet.

Aztán szembejött ez a két hír:

• Vadászpilótával szállt szembe az MI
• Izrael kinyitotta Pandóra szelencéjét: MI alapú fegyvert vetett be a háborúban

“Jó reggelt kívánok! Ébredni kéne má-ár.
Ó-ó-ó-ó-ó-ó-ó, szeressük egymást!
Repül a bálna!”