Michel Gondry filmje

Lusta vagyok most írni valami megfogalmazottat, még a film hatása alatt vagyok. Inkább ideillesztem a fórumos megjegyzésemet:

Immáron két napja, hogy megismertem, a főhősnőt alakító színészt, Charlotte Gainsbourg-ot, de teljesen beleszerettem. Azóta utánanéztem egy csomó helyen, megszereztem a 2006-os zenealbumát (az is tuti) és most megnéztem ezt a filmet is. A film nagy részét és alaphangulatát én is átéltem már anno, és nem kell hozzá "patologikusnak" lenni, hogy az embert gyötörjék a felbukkanó rémképek és egy-egy kellemes helyzetre még a benzingőztől kormos házak is mosolygónak tűnjenek (vagy bármi egyéb). Az, hogy teljesen bele vagyok esve Gainsbourg kisasszonyba, az már csak a non plus ultra volt, hogy átéljem a filmet. (Biztos én is gyerekes vagyok, ahogy "juditpanda" doktornő megállapította volt pár hozzászólással korábban. Én azt mondanám, hogy aki ezt a filmet nem érti, annak bajok vannak a "lelki életének" nevezett valamijével. Uff.)

Illetve hát gondolom, nem csak én éltem már át ezt... talán ezt még a legnagyobb macsók is átélik legalább egyszer, ha van bennük egy csepp érzés az élet iránt, még ha nem is pont így. Ahogy a filmben összekeveredik az álom és ébrenlét, úgy keveredik össze az is, ahogy megtörténtek velem a dolgok és ahogy szerettem volna, hogy megtörténjenek, vagy amiket elképzeltem, hogy megtörténhettek volna. Plusz még amiket aluszva álmodtam...