Figyelem: Nem vagyok asztrológus, mindezt saját benyomásaim, élményeim, töprengéseim és intuíció alapján írom, nem vagyok igazán tudója e tannak. Kalandor vagyok, nem 'nagytudós'.

Ha szóba kerül az asztrológia és kíváncsiskodva megkérdem, hogy melyik jegybe született (vagyis hogy melyik a Nap-jegye), sokan rögtön azzal reagálnak, hogy “állítólag az aszcendens sokkal többet számít”. Mostanában azt is szoktam még visszahallani, hogy “állítólag 30 év fölött egyre inkább már csak az aszcendens számít”.

Szóval nem vagyok asztrológus, de bennem így állt össze a kép. A személyiségre egyaránt hatással van a Nap-jegy és az aszcendens, csak a szimbolikus "érem" két oldalát mutatja. Szerintem a Nap-jegy adja a belső, zsigeri késztetést valamire, amit aztán az aszcendens finomít a külvilág felé. Vagyis szerintem a Nap-jegy mutatja meg a belső magot, spontán és őszinte tényezőt, amit a "belső világ" sugall, míg az aszcendens egyfajta viselkedési mechanizmus, ami által könnyebben boldogul az ember a "külső világban", alkalmazkodás a többi emberhez és a külső körülményekhez.

Egy szerepjátékos rendszer nagyon frappánsan úgy értelmezi és modellezi ezt a helyzetet (bár saját szerepmintákat használ, nem asztrológiai kategóriákat), hogy az embernek “általában van egy, a belső érzéseit tükröző Természete, valamint egy Viselkedése, ami a mások előtt mutatott álarcot jellemzi”. További érdekes elképzelése a játéknak, amin szerintem érdemes elgondolkodni, hogy minden szereplőnek (embernek) vannak Akaraterő pontjai, amit a számára különösen fontos helyzetek megoldásához használhat fel, ilyenkor az Akaraterő tartalékai csökkennek. Az ilyen tartalékai persze ismét felgyűlhetnek is, de a játék szerint ez csak akkor történhet meg, ha az ember félretéve a szokásos, külvilág felé mutatott viselkedését a belső Természete szerint cselekszik. Vagyis a regenerálódáshoz ("újra-teremtődéshez"), felfrissüléshez, átmenetileg el kell engedni a megszokott mintát és pár fokkal mélyebbre kell nyúlni a belső megérzések meghallása felé.

Megjegyzés: Ez az egyik oldala, amiért nagyon szeretem a szerepjátszó társasjátékokat (RPG), mert változatosan és tényleg játékosan igyekeznek modellezni a történések és az egyéni személyiség mechanizmusait és összefüggéseit. Már amelyik persze.

Visszatérve az eredeti témához, szerintem ilyen a viszonya a Nap-jegynek és az aszcendensnek. Az első jellemez engem, mint egyéni vágyakkal bíró szuverén személyt, az egyedit, míg a második úgy jellemez engem, mint társas lényt, akinek viszonya és felelőssége van mások, a külvilág irányába is, vagyis szerintem a kifelé megnyilvánuló minta még nem feltétlenül mutatott kép és álarc, hanem a teljes személyiségnek egy része, vagyis az érem egyik oldala.

Ha igaz az állítás, hogy 30 év felett az embert egyre inkább csak az aszcendense jellemzi, akkor fenti fejtegetésem alapján az vagy azt jelentheti, hogy a legtöbb emberre érvényes, hogy 30 éve felett egyre inkább csak a külvilág, a külső dolgok felé éli az életét, ami megfogható, ami felmutatható vagy lemérhető, miközben elhanyagolja a belső érzéseivel való foglalkozást. Ha így van, az elég szomorú. Mintha ellenkezne a krisztusi korba való lépés ideájával (30-33. év), ami pont arról szólna, hogy emberben összegyűlvén a tapasztalatszilánkok összeállnak egy felismeréssé, aminek eredményeképp az addig csak tanuló éretté válik azáltal, hogy először kezd igazán képessé válni arra, hogy összeegyeztesse belső természetét és a külső viselkedésével és így végre saját útját kezdje járni, felvállalhassa saját keresztjét. Márpedig akinél szinte csak az aszcendens számít, az honnan tudhatja, hogy valóban a saját keresztjét cipeli-e, vagy csak személyisége egyik oldalának a pecsenyéjét sütögeti??

De ennek a fenti állításnak lehet akár egy másik olvasata is. Lehet úgyis nézni, hogy csak egy igazság felét mondja ki, de nem tagadja annak a lehetőségét, hogy ez csak egy átmeneti életkori sajátosság, és később hajlottabb korban az ember ismét egyre inkább elkezdi keresni, kutatni és figyelni a belső világ rezdüléseit (már persze ideális esetben). Ez a hozzáállás rímelne az indiaiak klasszikus négy életszakaszos ideájára, amikor az egyén [1.] fiatalon tanul mindent, vallást és mesterséget és emberséget, mondhatni külsőt és belsőt egyaránt; majd [2.] felnőtt korba érve családot alapít, a családi és közösségi igényekre nagyobb igényt fektet, neveli gyermekeit, majd amikor a gyermekek önálló talpra álltak, onnan jön az, hogy [3. és 4. életszakasz] ismét a világi élettől visszavonulva ismét a mélyebb, mondhatni belsőbb igazságokat keresik, mind emberről, mind a világegyetemről, mind pedig a kettő viszonyáról. Nem pusztán értelmi szinten, hanem megélési szinten.

Ja és persze itt csak a Nap-jegy és aszcendens (elképzelésem szerinti) viszonyáról volt szó, nem egy teljes asztrológiai képlet teljességéről és minden pörsenéséről.

Na most kicsit kiürültem, szusszanok egyet, hogy vajon mindent leírtam-e, amit ide le akartam...

(2011. február 4.)

ui.: Asszem nem érdemes addig megházasodni, amíg az ember nem tudja összebútorozni a belső természetét a külső viselkedésével. Uff.