Van az a helyzet, hogy amikor az ember nagyon el akar érni valamit és egyre több akadály, félreértés jön közbe. És az ember egyre jobban akarja, egyre több energiát vet az akadály elhárításába, a helyzet megoldásában. Minél több akadály kerül képbe, minél közelebbi a határidő, annál hajlamosabb megfeledkezni az összes többi megoldandó feladatról, és egyre inkább csak azt az egyet látja élete megkeserítőjének, lassan szinte önmaga létének értelmét kezdi megtalálni a zűr megoldásában. Mint Spielberg "Párbaj" című filmklasszikusa, ami talán szintén az ismert Kafka novellára épül, amikor a parasztember bebocsáttatást kér a törvény kapuján, ahol áll egy őr, aki azt is elmondja, hogy sok-sok kapuja van a törvénynek, egyre rettenetesebb őrökkel.

Az ember hosszú éveken át szinte szakadatlanul csak az őrt figyeli. Megfeledkezik a többi őrről és úgy véli, bebocsáttatásának egyetlen akadálya ez az első.

És amikor (a Spielberg-filmhez hasonlóan és a Kafka-novellával ellentétben) az ember megoldja az ügyet... mármint azt az egyet... akkor mi van? Akkor mi derül ki? Rövid eufória, aztán ráeszmélés, hogy igazándiból nem is történt itt semmi rendkívüli. Az élet megy tovább és dobja az újabb ügyeket. Mintha mi se történt volna.

Persze az én kálváriám a pest megyei közlekedésfelügyelet egyik épületének megtalálásával ugyanilyen piti helyzet volt. Csepel Csillagtelepről elindulva árkon-bokron mentem keresztül, hogy odaérjek legkésőbb délután egyig az irodába, hogy leadjak egy (számomra fontos vagy annak tűnő) papírt, amit persze másnak kellett volna megtennie vagy két éve, dehát ilyen országban élünk, ilyenek vagyunk. Úgy kerestem a Csepeli út 180/6. házszámot, mint Asimov regényének hősei a Második Alapítványt. A Csepeli út egyik vége Csillagtelepen van, a másik Szigetszentmiklóson. Az épület elméletileg már Miklóshoz tartozik, de nem tudtam mely részére esik, úgyhogy szépen elindultam gyalog CST-ről, hogy majd egyszer belebotlok a 180-as számba. Én majom. Közben jött az M0-ás felett átmenő híd, ott egy kicsit szigorúbban kellett loholnom, majd az aljánál felvett egy autós, aki elvitt Miklós elejéig, ahol kiderült, hogy a Csepeli út másik végén ugyanúgy elkezdik az utca számozását, tehát két eleje volt. Akkor elindultam visszafelé. Jött egy másik stop, aki tudta hol van a K.Felügyelet és kedvesen még be is kanyarodott nekem a mellékútra, egészen a bejáratig. Ott pikk-pakk kiderült, hogy akár jó helyen is járhatnék, de az az iroda, amit én keresek az egy másik épület az M0-ás híd túloldalán, vagyis át se kellett volna már jönnöm. Akkor öt perc volt még egyig. Laza tébolyodott vihorászásokkal indultam ismét neki a kutatásnak. Szerencsém volt, felvett egy harmadik autós is (köszönet mindhármuknak!), aki kirakott kérésemre az híd túloldalán, ahonnét jöttem. Itt már csak egy motoros boltba kellett beugranom, ahol elmondták, hogy sréhen szemben van az általam keresett iroda (lassan tényleg olyan lett, mint a Sztalkerban a Szoba). Akkor már pár perccel elmúlt egy óra, úgyhogy arra gyúrtam magam épp, hogy mit kezdek el hadoválni-rimánkodni-fenyegetőzni, hogy időn kívül még sikerüljön leadnom azt a vacak papírt (amit ugye két éve és nem nekem kellett volna), de a slusszpoén most jött, mert az iroda 15 óráig van nyitva, csak félretájékoztattak, nem kellett volna úgy rohannom. Hülyén néztem ki... a többi ügyfél ott álldigál-üldögél nyugodtan, én meg bevágtatok talpig izzadtan habzó szájjal üveges szemekkel... és még csak azt a végtisztességet se kaptam meg, hogy könyöröghessek az időn túli bebocsáttatásért miközben empatikus tekintetek közepette elmesélhetem a vesszőfutásomat.

Persze örültem, hogy letudtam a dolgot. Aztán kimentem, mintha mi se történt volna és leültem a volánbusz megállójába és vártam, hogy a sárga pléhdoboz visszavigyen a Zónából a hétköznapokba. Spirituális bolyongásom mára befejeztetett.

végjáték: Az épület hivatalosan Csepeli út 180/6. Harminc méterre tőle van a buszmegálló, amire "Csepeli út 119." van kiírva, a buszmegálló melletti házra Haris út 7., az átellenes oldalon levő említett motorosbolt pedig Csepeli út 20. Csókoltatom az önkormányzatokat, akik a címekkel szórakoznak szabadidejükben.

(2011. június 9.)