Az újkori lakodalmas spiritualizmus hajlamos démonizálni az egót, minden szenvedést ennek a fogalomnak (jelenségnek) a nyakába varrni, miközben nem óhajtja megnézni az érem túloldalát. Ez az írás csak egy piszkozat, internetes csevegésből lett kiollózva.

Az "ego" egy pszichológiai kifejezés (a latin szó eredetileg "én"-t jelent), amiből a "newage" egy ködös gumicsont kifejezést csinált (ahogy a karmából és oly sok más fogalomból is). Az ego létével az égadta világon semmi baj sincs, ha azt bűnösnek kiáltjuk ki, az nagyjából olyan, mintha azt mondanám, hogy minden harcművészetet tanuló ember brutális erőszakos ember, aki azért tanulja, hogy minél hatékonyabban tudjon agresszorkodni ártatlan emberekkel.

(Halkan jegyezném meg, hogy az egoizmus és az ego nem ugyanaz, ráadásul az egoból származik az egoizmus fogalom és nem fordítva, ami nem mellékes. Egy rögtönzött példával: az amerikai amishok kommunában élnek, de nem kommunisták, és roppant botorság lenne, ha azt feltételeznénk, hogy a kommunizmus fogalom volt hamarabb és abból próbálnánk értelmezni az amishok kommunáit...)

Az ego az ember önmagáról alkotott tudatos-tudatalatti képe. Ebben az is benne van, hogy mit gondolok a világról és az is, hogy szeretem-e a tökfőzeléket vagy nem, és hogy a személy tudatában van önnön létezésének, tud magára reflektálni. Ennek az eltúlzását hívták aztán egoizmusnak, amikor az ember önnön szerepét, létezését, gondolatait, véleményeit, meglátásait, igényeit túlértékeli mások rovására, és aztán a lakodalmas ezotéria ebből az "egoizmus" kifejezésből igyekszik visszadesztillálni az ego szó értelmét, amihez immáron negatív jelentést társít – az ego így lett konyhafilozófiában a hiúság, önzés, önteltség, beképzeltség, őszintétlenség fogalmaknak különös masszája... ez kábé olyan, mint Jim Jarmusch: Halott ember című filmjében, amikor a prémvadászok beszélgetnek a Bibliáról:

– Kik azok a filiszteusok?
– Rohadt szemét alakok.

És onnantól kezdve mindenkit akkurátusan filiszteusnak hívtak, aki nem tetszett nekik. Ez alapján mondhatná egy fradista barátom, hogy az UTE szurkolótábora tele van filiszteussal, de egy teológus valószínűleg hibbantnak nézné...

Nem utolsó sorban az ego, az én-tudat teszi lehetővé, hogy többek legyünk egy vegetációnál, egy pavlov-kutyánál, hogy van idő-érzékelésünk, hogy emlékszünk a múltra, hogy a jövőbe pillanthatunk, hogy ismétlődéseket vegyünk észre és esetleg tanulhassunk belőle. Persze a konyhai ezotéria ezt is "sátáni" dolognak tekinti, és akkor itt el is érkeztünk egy másik klasszikus gumicsonthoz, amit általában úgy szoktak hirdetni: “itt és most” (de erről a fogalomról inkább máskor piszkálnám a mázat).

Aszongyák pszichológusok, hogy az állatoknak nincs igazán időérzékelésük. Ha elmegy otthonról a gazdi, egy kutya nem érzi, hogy csak tíz perce ment el vagy két órája, csak a hiányát érzi. A hiány érzése persze erősödhet, de nem lehet neki elmagyarázni neki a közért előtt, hogy csak öt percre ugrik be a gazdi és ne izguljon emiatt, mert izgulni fog. Ugyanígy azok a gyerekek, akik nem kapnak elég szülői törődést és figyelmet, nem alakul ki a biztonságérzetük, az intelligenciájuk emiatt rosszul és/vagy lassabban fejlődhet, hisz energiáit a túlélésre, a biztonság megteremtésére és közvetlen igényeinek kielégítésére kell fordítani, nem pedig arra, hogy nyugodt lélekkel megérthesse és átláthassa egy fizika órai feladat összefüggéseit, vagy a törvények (időnként perverz) szépségeit, mert a biztonságos környezet megteremtéséhez képest az elvonatkoztató készség másodlagos fontosságú, mondhatnám luxus. Vehetjük példának a nevelőotthonos gyerekek jelentős részét. Egyrészt sokkal spontánabbak, sokkal inkább azt csinálják, amit éppen az ösztöneik diktálnak, hamarabb is tudnak ütni, ha éppen azt "érzik" megfelelőnek a helyzethez (már aki persze), de alacsonyabb az én-tudatuk, az önmagukra való reflexiójuk, hogy számoljanak a tetteik következményével. Ösztönösebbek. Viszont nehéz nekik megmagyarázni elvontabb dolgokat. Otthonban dolgozzott (vagy még mindig dolgozó) ismerőseim ezt nálam is sokkal jobban tudják és tapasztalták.

Persze igaz, a hazudást (akár másnak, akár önmagunknak) is az ego léte teszi lehetővé, de ez csak egy lehetősége a használatának, nem kell vele élni. Hülye példával, a botot lehet használni szőlőkarónak is, tutaj tologatására is, lehet belőle csinálni furulyát, meg arcba is lehet verni vele másokat, de erről nem a bot tehet.

ne félj a tűztől, mert nem a tűz éget

Állatokkal foglalkozó tudósok azt mondják, hogy az állatok nem tudnak hazudni. A élelemszerzés – vagy épp saját bőrük megmentése – miatt trükközhetnek ugyan, de mindegyiknek csak néhány trükkje, csele van (ilyen mondjuk a pók hálója, vagy a kaméleon színváltozása), de azt akkurátusan használják is, azon nem tudnak változtatni, ezért nem tekintik hazudásnak.

Aztán vannak olyan lélekbulvárok is, akik szerint bár nem minden nárcisztikus ember kreatív (a szó szűkebb értelmében), de ahhoz, hogy valaki kreatív legyen, ahhoz bizony szükséges némi nárcizmus (hovatovább ego). Ugye szétnézhetünk a művészek között, akik nagy dolgokat tettek le az asztalra, van bőven példa, ami alátámasztja ezt az elképzelést... persze sokakban ilyenkor inkább az a kérdés merül fel, hogy tényleg valóban szükség van-e a művészekre, a művészetekre?...

(2012. szeptember 21.)