Két Pink Floyd szám jutott eszembe, ami a felnövés témájáról szól. (Nyilván van több is, hiszen A Fal album egésze is részben erről szól, de most csak ezt a kettőt emelném ki.)

Az első szám a Shine on you crazy diamond (Ragyogj még, őrült gyémánt!), ami alapvetően az együttes első gitárosáról-énekeséről-frontemberéről íródott, Syd Barrettről, viszont az utolsó koncertturnéhoz (Pulse) külön forgattak hozzá egy videoklipet. Egy gyerek bolyong egy sűrű, számára érthetetlen és misztikus erdőben, ahol a csupasz fák közt és ködben igyekszik előrejutni (vesd össze Bereményi Géza & Cseh Tamás A képzelet szálfái közt című dalával). Aztán felcseperedvén ifjú titán úszóversenyzővé válik, körberajongják, érmet szerez, ünneplik, és csak megy a maga diadalútján, majd elkapja egy örvény és csak húzza lefele, keresztülzuhan mindenen. Végül leesik korábbi diadalmainak helyszínére, az uszodába, ahol az ő ünneplésére szétszórt virágszirmokat sepregeti össze részben megtörten és elgondolkodva.

A szaloncukrokat lezabálták, a fenyőfa üresen áll
Az ünnepélyes vacsorák után zsírmocskos a tál

– énekli a KFT zenekar az Elmúltak az ünnepek című számban. Amíg flottul megy az élet, amíg az ember azt hiszi, hogy az egész világ az övé, addig kevésbé tűnik fel, hogy miket hanyagol el. De egyszer összecsomósodnak mindazok, amiknek nem szentelt elég figyelmet, pedig kellett volna és kicsúszik a talaj. A Kis herceggel ellentétben mi hajlamosak vagyunk elfelejteni a majomkenyérfa cserjék kigyomlálását.

A másik szám pedig az utolsó album High Hopes (Nagy remények) című száma, ahol a dal/klip főszereplője már érettebb ember, aki visszalátogat-visszagondol szülővárosára, ahonnan származott. Visszatekint a gyerekkorára és általában a gyerekkorra, mint olyan. Sokszor hallani filmekben vagy a "való életben" azt a tanácsot, hogy ”sose feledd, hogy honnan jöttél“. Ezt általában szociális helyzetre, környezetre szokták érteni... de én azt hiszem, ennél is fontosabb az, hogy a gyereklétünket ne felejtsük el, amikor elég volt egy faág is sárkányokkal megvívni, vagy egyetlen piros szalag a hajban a hercegnővé váláshoz. Amikor az ábrándok és vágyak egyszerűbbek, tisztábbak és őszintébbek voltak, amit a felnőttösödés során egyre cizelláltabb és sokszor semmitmondóbb vágyak, vagy épp körmönfont elvárások és ideák takarnak el, visznek tévutakra és útvesztőkbe. Ez persze talán kihagyhatatlan folyamat, nem is akarom teljesen szapulni, csak érdemes időről időre visszaemlékezni, hogy miért is csináltuk ezt az egészet. Mint a Dire Straits Private Investigation (Magánnyomozás) című száma, ahol a főhős aszongya, hogy sokszor már nem is emlékszik, hogy kezdődött ez az egész ügy. Vagy a Memento című zseniális film...

Nagy remények

(nyers fordítás)

Túl egykori ifjúságunk helyének horizontján
Egy varázzsal és csodákkal teli világban
Gondolataink folyton elkóboroltak és határtalanul
A döntési csengők felcsörrentek

A hosszú út során és végig a töltésen
Vajon még találkoznak a keresztútnál?

Lábunk nyomában egy koszlott zenekar követett
Futva mielőtt még az idő elvitte álmainkat
Otthagyva temérdek apró lényt, akik röghöz kötésünkön igyekeztek
Egy lassú bomlással felemésztő élethez

A fű zöldebb volt
A fények élesebbek
Rengeteg baráttal
Varázsos éjszakákkal

Túlnézve a mögöttünk hagyott hidak parázsának izzásán
Egy röpke pillantás, milyen zöld volt a túloldal
Aztán előre lépkedünk, de alvajárunk megint
Valami belső apály ereje által vonszolva

Magasabb szférákban, kibomló zászlókkal
Elértük az álmodott világ szédítő magaslatait

Vágyak és ambíciók által örökre leterhelve
Még mindig kielégítetlen ott az éhség
Bágyadt szemeink még mindig a látóhatár felé kóborolnak
Bár oly sokszor tapostuk már ezt az útat

A fű zöldebb volt
A fények élesebbek
Az ízek édesebbek
Varázsos éjszakákkal
Sok-sok jóbaráttal
Csillogó hajnali köddel
Csobogó patakkal
Végtelen folyóval

Örökkön örökké

(2013. május 18.)

címkék: saját zene reagálás érettség versfordítás