Időnként visszás helyzeteket produkál a hagyományápolás keveredése a jelenkori megszokások keveredésével.

A régi hagyományok ápolásának időnként előfordulnak visszás helyzetei. Az még csak egy dolog, hogy amint egy humorista is megjegyezte, ebben az országban rovásírással majdnem mindenki tud írni, de senki sem tud olvasni. Ennek beindulásához rendszeresen kéne rovásírású kiadványokat olvasni, újságot, regényt, szakácskönyvet. (Kérdés, hogy volna-e rá igény és kereslet, vagy gyorsan csődbe menne az egész dolog...)
     Pár hónapja az én munkahelyemen is megjelent jónéhány kulturális közmuki, köztük egy amerikában született magyar lány, aki hazajött megnézni az őshazát, nagyszüleinek otthonát. Egyik alkalommal valamit együtt kellett csinálnunk, és persze be is mutatkoztunk, mondta, hogy az ő neve ... Kaba. Nekem elkerekedett kissé a szemem és visszakérdeztem, hogy jól hallottam-e. Erre ő egy kicsit büszkén és icipicit sértetten mondta, hogy igen és hozzátette, hogy ez egy régi magyar név. Igen, mondom, az stimmel, csak meglepődtem. Azt már nem akartam hozzátenni, hogy a Kaba férfi név... Gondolom, a szülőkben ott volt a hagyományokhoz visszanyúlás vágya, de európai megszokások alapján úgy vélték, hogy az "a"-ra végződők nyilván női nevek. Úgyhogy szegényke, nem is tud róla, hogy férfi neve van... de az igaz, hogy szép régi magyar :)