Egy apróság a jelenlegi Bond filmekkel kapcsolatban.

Tudva levő rólam, hogy szeretem a Bond filmeket. És mivel még sosem írtam róluk, és mert tegnap pont egy nemzetközi bankrendszerről, háttérhatalmakról szóló konteó-videót néztem (rajzfilmes tálalásban), eszembe jutott egy apróság, egy talán érdekes dolog, ami persze lehet, hogy tényleg csak véletlen egybeesés.

Szóval szeretem a James Bond filmeket. Nem az összeset – vannak olyan, amit először rosszul sikerültnek gondoltam, aztán megszerettem. Például az Élni és halni hagynit tök gagyinak gondoltam elsőre, de aztán rájöttem, hogy remek, csak elfogult voltam. Aztán első blikkre A világ nem elégtől is fanyalogtam egy darabig, ma már egyáltalán nem értem, hogy miért. Van olyan is, ami előtt még most is egy kicsit tanácstalanul állok, amilyen Az aranypisztolyos férfi, amiről remélem, hogy legalább könyvben jobb volt (magyarra csak pár eredetit fordítottak le).
     Azt mondják, mindenkinek az a színész "A Bond", akivel először látja a 007-es ügynököt. Én a Goldfingert és a Thunderballt láttam először, persze még németül, vagyis egy kukkot se értettem a beszédből, dehát gyerekként még könnyebben átugorjuk a valódi kommunikációt sokszor csak korlátozó nyelvi akadályokat. Vagyis Sean Connery-vel láttam először Bond filmeket gyerekkoromban, nekem ő jelentette sokáig, és az összes közül Roger Moore-t tudtam legkésőbb elfogadni. Nekem ő sokáig elsősorban Brett Sinclair és Simon Templar volt, nem tudtam azoktól a figuráktól elvonatkoztatni. Persze elsőre mindenkit nehéz volt elfogadnom, de jól megkedveltem George Lazenby-t is és a néha kissé kedves-apukásnak tűnő Timothy Daltont is. Pierce Brosnant volt a legkönnyebb elfogadni (amihez részben az is hozzájárulhatott, hogy akkor még nem játszották nálunk a tévében a Remington Steele sorozatot, vagyis nem volt mitől elvonatkoztatni). Viszont amikor utána egy újságból kiderült, hogy Daniel Craig lesz az új Bond és ott volt mellette egy fénykép (előtte őt sem ismertem), akkor azt hittem, hogy menten hátast dobok – itt a vég. Szerencsére a következő pillanatban beugrott, hogy “hóha! hát minden alkalommal fanyalgok a szokatlanság miatt, várjuk meg a filmet, azt’ majd kiderül...”. És így is történt.
     Az új etap első filmjét 2006 végén mutatták be a magyar mozikban. Akkortájt én éppen súlyos lelki mélyrepülésben, pokoljárásban voltam, de ennek részleteit inkább máskor, külön mesélném el. Szóval most elég az hozzá, hogy olyan ütősre sikerült a Casino Royale, hogy az első jelenet alatt beleszerettem az új megszemélyesítésbe, az új koncepcióba és tudtam, hogy egy bazijó film lesz. És még most is ezt mondom.
     A Bond-filmek mindig igyekeztek a maguk módján (néhol kissé fantasztikus tálalásban) követni a világ gazdasági-politikai-tudományos aktualitásait, vagy épp érdeklődési hóbortjait felhasználni a történetekben. 2006-ban még nem robbant ki a legújabb gazdasági válság, még nem terjedt el igazán széles körben a bankárok és egyéb pénzügyi emberek és szervezetek világraszóló összeesküvéseinek boncolgatása, nem terjedtek még el a szintén erről szóló Zeitgeist* névre keresztelt jutubos filmek (nem merem biztosan állítani, de akkor tán még nem is voltak). El tudom képzelni, hogy a Casino Royale forgatásakor még magukat az alkotók és a Broccoli-család (akié a Bond filmek készítési joga) sem tudták, merre fog kanyarodni később a történetet. Itt még csak úgy általánosságban kezd felsejleni egy piszkos üzelmeket folytató, pénzügyi érdekeik érvényesítése érdekében terrorcselekménytől sem visszariadó pénzügyi csoport, de semmi egyedibb konkrétumokat nem tudunk meg róla.
     Aztán jött a gazdasági válság, erősödött a kormányokat manipuláló monetáris háttérhatalomról szóló elméletek, ismeretterjesztő anyagok, hihetetlennek tűnő állítások és konteók sorozata, és jött a következő Bond film: A Quantum csendje. Ebben a már megismert csoportról (akár ez volt már akkor is a koncepció, akár csak az új film megírásakor jött az ötlet) kiderül, hogy nem csak “egyszerű” fegyverrel és bármivel gátlástalanul kereskedő nagypénzű bűnszervezetről van szó, hanem szintén ilyen legfelsőbb körökben mozgó, legtitkosabb szervezetekbe is beépült emberekkel rendelkező mamutbankárok hálózata működteti, akik egész országokra kívánják rátenni a kezüket. A film alapja nem teljesen fiktív, akkortájt már lehetett hallani róla, hogy valamelyik dél-amerikai országban privatizálták egy egész ország vízellátását, iszonyatos pénzekért lehetett csak ivóvízhez jutni. Vagyis a Quantum csöndje a romantikus kémfilm zsánerével igyekezett lemodellezni és bemutatni, hogyan is lehet elképzelni egy egész ország kiárusítását, hogy lehet szétrúgni a természetet akár környezetmentő mázzal is.
     A film végére Bond hősiesen leszámol az árnyékhatalmasok egyik megbízott ügynökével (Dominic Greene), elkapja a szerelmének megzsarolóját és halálának közvetlen felelősét. Vége egy újabb fejezetnek, de nyitva hagyta a fehérgalléros, patyolattiszta renoméjú emberek és a ‘Quantum’ nevű szervezet kilétét, működését. Ezzel persze semmi baj nincs, hisz mindenki tudja, hogy majd jön a következő film és göngyölíti tovább a szálakat. Na most nem akarok komolykodó konteót gyártani a dologból, de mindenesetre engem nagyon meglepett, hogy a Skyfall-ban mintha a föld nyelte volna el visszamenőleg is az egész Quantumot. Egyetlen apró utalás sincs arra, hogy valamiért félbe kell szakítani az utánuk való nyomozást, vagy hogy a közbejött új ügy bármi módon kapcsolatban lenne vele. Mintha valaki leszólt volna ‘föntről’, hogy “gyerekek, ne nagyon abajgassátok és boncolgassátok ezt a témát, mert ez nem jó játék, maradjatok csak az extravagáns főkolomposoknál és megafantasztikus terveiknél...”
     Persze lehet, hogy ha utánanéznék, kiderülne, hogy a népszerűségi visszajelzések (vagy hasonlóan köznapi okok) miatt vetették el ennek a szálnak a folytatását, bár ennek ellentmond, hogy a klasszikus Bond filmeknek is visszatérő eleme volt a háttérből manipuláló Ernst Stavro Blofeld és SPECTRE nevű szintén polipszerű árnyékszervezete. Bár igaz, hogy ő csak “eccerű” hatalommániás zsaroló volt, aki nem beépülve próbálta manipulálni az országokat és nagyhatalmakat, hanem egyértelmű szembenállással és fenyegetéssel, míg a Quantum egyfajta szervezetbe átültetett Kígyónyelvű Grimaként sejlik fel, és ha leszámítjuk a romantikus kémfilm oldalát, eléggé hihető és valószerű módon. Ami már szálka lehet.

Főtémán kívül a végén még szeretném megjegyezni, hogy a Quantum csendje sokak szemében bukta volt, szerintük nagy visszaesés a Casino Royale-hoz képest. Szerintem ez meg hülyeség, arról van szó, hogy a Casino Royale nagyot robbant (még ha Legát Tibor férfi bőrbe bújt “kékharisnya” módjára fanyalgott is róla az Exit Magazinban, meg sokan hiányolták a spéci ketyeréket - én nem), amihez képest a Quantum csendje nem volt annyira átütően új. Na de könyörgöm, hát kell mindig vadítóan újat mutatni? Nem is lehet. Az újkori Bourne-trilógiában se mutattak minden filmmel vadiújat az előzőhöz képest, és nem is volt rászorulva, pont úgy marhajó, ahogy van. De ugyanezt a fajta nyafkázást hallottam a Guy Richie féle második Sherlock Holmes filmről is, aztán arról is kiderült, hogy jó.