Egy amerikai "közgazdász professzor" állítólag megmondta a tutit a szociális háló és juttatások rendszerével kapcsolatban. Ilyen félcédulás elméletekkel ("két mondatban megoldom a bajt") kocsmákban, vagy legfeljebb betelefonálós rádióműsorokban szokás mellet döngetni

Rég nem írtam már semmit a kis oldalamra, de most már leadtam nagybecsű szakdolgozatomat, úgyhogy újra "munkába" állok e téren is, de átmenetképpen még mindig csak egy reagálást szeretnék ide tenni.

Az alábbi szöveget egy másik weboldalon találtam, nem reklámozom, melyiken. Íme az írás:

“Egy okos Amerikai közgazdasági professzor egyszer kijelentette, hogy Ő soha nem buktatott meg egy hallgatót sem , de a közel múltban megbuktatott egy egész osztályt . Miért? Azért mert az osztály kitartott amellett, hogy az “Obama care” szociális program nagyon is jól működik. Nem lesz tovább szegény , sem gazdag , sőt mindenki egyenlő alapon fog élni és fogja érezni majd magát. A professzor azt mondta , OK , próbáljuk ki a tervet és majd meglátjuk kinek lesz igaza. Mától fogva mindenkinek az osztályzatát csak összeadjuk és egy átlag osztályzatot fog kapni mindenki a végén. Jó? Így majd meglátjuk kinek lesz igaza a végén. Mindenki az osztályban bele egyezett. A legjobb az 5-ös és a legrosszabb az 1-es osztályzat lesz. Az első teszt után mindenki 4-est kapott. Így azok akik tudtak ,mert sokat tanultak , reklamáltak, viszont aki kevesebbet tanult az meg örült az osztályzatnak. A második teszt alkalmával a hallgatók akik az első esetben keveset tanultak , még kevesebbet tanultak , és akik először sokat tanultak ,úgy gondolták hogy akkor ők minek igyekezzenek és Ők is kevesebbet tanultak. Így a második teszt eredménye csak egy elégséges 2-es lett. A harmadik teszt után mindenki elégedetlen volt, mert mindenki kevesebbet tanult és mindegyik a másikakat okolta az alacsony eredményekért . Tehát senki nem volt megelégedve és mindenki megbukott. Ekkor a professzor azt mondta nekik, hogy a szocializmus ugyan ilyen módon alapszik és azért fog az is megbukni. Mert ha a jutalom elég nagy, a szorgalom is nagyobb, hogy valaki sikeres legyen. De ha egy kormány elveszi a jutalmat az igyekvőktől , hogy a lusta is jól járjon, senki nem fogja törni magát , ha Ő azért kevesebbet kap.”

Ismerjük az "amerikai álmot", hogy aki igazán akarja, az képes elérni a vágyait a maga erejéből. Szép idea, nekem is tetszik, de tudjuk, hogy a szép ideákra kell törekedni, de egyrészt a valóság nem teljesen követi az ideákat, másrészt több idea is van a világban, melyek közt időről időre mérlegelni kell a helyes döntéshez, és időről időre felülvizsgálni a korábbi döntéseket és esetleg megváltoztatni azokat.

Az egyéni erőből elérni valamit ideája mellett létezik a közösség ideája is, hogy egymásra is oda kell figyelni. Akár empátiából és emberségből, akár a kölcsönösség jól felfogott "hasznából". A magány nem jó, és talán a szeretet és együttérzés sem csak elkoptatott frázisok.

Viszont ha eltekintünk az emberi szempontok "szentimentális" oldalától és szigorúan csak a példát nézzük, akkor is sántít a hasonlat. Fontos megjegyeznem, hogy nem ismerem az "Obama Care" programot, de úgy gondolom, hogy ehhez a gagyi eszmefuttatás nem csak arra vonatkozik, hanem bármiféle szociális hálóra. Arra biztat (még ha közvetetten is), hogy mindenki csak magával foglalkozzon, szarjuk le a közösséget. (Hasonlít egyik nem önerőből felkapaszkodott politikusunk beképzelt és embertelen megjegyzésére, mely szerint "mindenki annyit ér, amennyije van". Aztán az is egy érdekes dolog, hogy mások vagyonával játszó pénzembereket többre tartunk, ha a fizetést és elismertséget vesszük, mint egy takarító vagy utcaseprő munkáját, aki élhetőbbé teszi a többiek számára a helyeket, ahol élünk. Persze nem akarok naivnak tűnni, jól tudom, hogy épül fel a rendszer. Csak jelzem, hogy fura, mit tartunk jobbnak minél, és milyen dolgok férnek bele a törvényességbe.)

Ez a fenti kísérlet egy adott csoport egyetlen, fél éves kurzusára levetítve még talán (talán!) jogos lehet, egy ország élete azonban teljesen más. A hasonlat azért hamis, mert bármilyen tanulmányról legyen is szó, annak elvégzése után minden diák önmaga boldogulásáért lesz felelős a továbbiakban, ahol a munkahelyi interjún (ha meg is hallgatják), nem tudja bebizonyítani, hogy nem az ő tudását mutatja a kettes, hanem egy csoport átlagáét (és egy szűkagyú tanár kísérletéét). Emiatt pedig nem engedheti meg magának, hogy mások összteljesítményét kapja meg ő egyénként. Egy ország viszont folyamatosan működik, nem egy iskola, amit elvégeznek és mindenki megy, amerre lát. A rosszabbul teljesítő polgárokkal közösségben élünk, felelősségünk van irántuk. Az amerikai közgazdász professzor nyilván fel volt mentve humánumból, talán le kellene ülnie a szüleivel beszélni egy picit, hogy is lett belőle ilyen. (Az említett politikusnak pedig, aki mások bizalmán szörfölve igyekszik jól élni, különösen tudnia kellene ezt, ha nem akarja lámpavason végezni, mint bizonyos fényűző francia király.)

Azzal persze én is egyetértek, hogy a lusták tehetnek egy szívességet, de ugyanúgy az önzők is. De ugye senki nem akarja azt mondani, hogy mindenki csak azért nincstelen/nyomorgó/szegény/küszködő vagyoni helyzetű, mert nem dolgozik tisztességesen, és hogy a gazdagok mind becsülettel szerezték a vagyonukat és szükségük is van rá. (Jogilag még csak-csak be lehet bizonyítani, hogy tisztességes úton szerezték, emberileg azonban már inkább megkérdőjelezhető egy üzlet tisztességessége. Látványos példaként pár éve valaki lefotózta szemfülesen, hogy Németországban olcsóbb a téli szalámi, mint idehaza... na ez hogy történhetett? Hülye magyarázatbeli kísérletet ugyan hallottam rá, dehát nagyon gyenge volt.)

Ha másik oldalról nézzük ezt a kísérletet, akár érdekes is lehetne, ha nem zárta volna le egyetlen próbálkozás után. Érdemes megkérdezni valódi tudósokat, hogy mit gondolnak az egyetlen, rövidke kísérletből levont tanulságokról és következtetéseikről. Ugyanis, ha levonva az első félév tanulságát, mely szerint mindenki ellustult és közönyösség vált, azt mondani ennek a csoportnak, hogy úgy csinálják a dolgaikat, hogy a következő szemeszterekben is ez a metódus vár rájuk, biztosra veszem, hogy elkezdenek megoldások születni – pl. munkafolyamatokat állítanak fel, határidőket, felosztják az anyag kijegyzetelését egymás közt, amit meghatározott időpontú gyűléseken osztanak meg egymással (vagy aki nem ér rá, átküldik neki kinyomtatva vagy drótpostán), stb-stb. Így viszont a prof. még a diákjainak a közösségi jártasságait is erősítené: beszédkészség, csoportban dolgozás, egymásra odafigyelés, konfliktuskezelés...

Hát ennyit a professzor tudásáról és agyáról.

Ha hozzá hasonlóan tenyeres-talpas szeretnék lenni, akkor úgy mondanám: Ennyit a professzor agyáról, ami talán nincs is, hisz feltehetően még senki se látta saját szemével.