Egy hónappal ezelőtt végül csak befejeztem és leadtam szakdolgozatomat

Ez már csak annyiban is érdekes (számomra az), hogy elég sok évet váratott magára bizonyos lelki gubancok (és jellemhibák?) miatt. Persze sokan úgy gondolják, hogy kényelmességből és/vagy lustaságból nem írtam meg, de ez kb. olyan, mintha azt mondanám megrovóan Szergej Bubkának, hogy csak a konformizmusa gátolja, hogy sakkmester legyen.

Na, mindegy, megírtam. Szókratészról. Először főleg "daimónjával" való sajátos viszonya miatt figyeltem fel rá, amiben egy remek hozzáállást láttam arra, hogyan lehet egyre önállóbb lelki életre, egyre nagyobb őszinteségre szert tenni. Segít kényes helyzetekben döntésre jutni, ráadásul az így kapott eredményhez önként tarthatjuk magunkat az esetleges nehézségek ellenére is, mert érezhető, hogy bármilyen következménye vagy vonzata ellenére a személyünkhöz tartozik, vagyis tiszta szívvel teszi az ember.

Bár a daimónt egy "külső" lénynek szokás gondolni, a lelki-szellemi dolgoknál nehéz dió eldönteni, hogy mit számítunk külsőnek vagy belsőnek, vagy hogy van-e különbség külső és belső közt. Ilyenkor a hangsúly nem azon van, hogy milyen irányból magyarázzuk meg, hanem hogy a magyarázat következetes legyen és eljuttassa a megértéshez az embert. Régi, szimbolikus hasonlatra utalva nem szükségképpen az a legfontosabb, hogy melyik ösvényen megyünk fel a hegy tetejére, hanem hogy elvezessen a hegy tetejére.

Szóval gondoljuk bárminek is ezt a daimónt, a lényege az, hogy a módszer segít a szív mélyére ereszkedve, a szokásokon és individualista akaratoskodáson átverekedve meghallani azt a hangot, ami megmutatja a következő lépést az olyan helyzetekben, amit a köznapi értelem nem tud átlátni, felfogni.

Először ezen a nyomvonalon indultam el, de közben egyre jobban kezdett többi tetteiben és hozzáállásában is kitűnni a többi filozófus közül, hiszen nem "csak" elméleti "okostojás" volt, hanem a filozófiát ő is az élet szerves részének tekintette. "Elvontsága" a mindennapokat is szolgálta, persze nem a konformista módon, hanem az őszinteség, a banalitás, sablonosság, a lelkiismeretesség és önzés meghaladásának jegyében. Nem akarom magamat az ő szintjéhez hasonlítani, de olvasgatva egyre több stílusbeli és lelki rokonságot véltem felfedezni kettőnk közt az apró részletekben is.

A dolgozatom természetesen korántsem teljes, dehát az már egyéni látásmód szerint is lehetetlen, éveket is el lehet tölteni a vele való piszmogással, úgyhogy ha netán hiányosnak érzed, akkor bocsesz. Dehát akkor ott vannak az eredeti művek, ez csupán egy összefoglaló és kedvcsináló ;)

Opponensi vélemény

<Trezor atya> szakdolgozata gondosan megírt, jól felépített, világosan tagolt, alapos munka. A szerző Szókratész filozófiai tanításainak ismertetését tűzte ki célul maga elé. A feladatot jelentősen megnehezíti az a körülmény, hogy Szókratész – az igazán nagy tanítókhoz hasonlóan – nem írta le tanításait, így azokat csak közvetve, más művekből ismerjük. A szerző ismerteti a fontosabb forrásokat, ezt követően elsősorban Platón és Xenophón írásai nyomán lát hozzá Szókratész tevékenységének felvázolásához. Bemutatja a Szókratész tanításaihoz kapcsolódó fontosabb alapfogalmakat (pl. apória, maieutiké tekhné, daimón, irónia), majd az egyes témáknak külön alfejezeteket szentelve a filozófiai tanítás ismertetésére tér rá. Külön figyelmet érdemel a dolgozat daimónokról szóló része. Dicséretes, hogy a szerző nem csak a standard platóni szöveghelyeket idézi fel (Lakoma, Szókratész védőbeszéde), hanem Plutarkhosz művét is bevonja vizsgálódásai körébe. Itt hasznos lett volna egy másik késő-antik szerző, Apuleius írását is figyelembe venni, illetve kitérni a daimón-fogalom korai jelentésmódosulásaira olyan szerzőknél, mint Homérosz, Hésziodosz, Empedoklész és Platón.

A dolgozatban többször olvasható az a megállapítás, hogy Szókratész „hozta le” a filozófiát az égből a földre. Ezt a Cicerótól eredő elképzelést az újabb kutatás már kevésbé fogadja el; az említett fordulatot inkább a szofisták tevékenységéhez szokás kötni. A dolgozat hiányossága, hogy a szofisták tanainak tárgyalását szinte teljesen mellőzi (csupán annyit tudunk meg róluk, hogy pénzért tanítottak) – holott működésük, s mindenekelőtt az általuk kifejtett relativisztikus etikai és ismeretelméleti koncepció alkotja Szókratész tanításának elméleti hátterét. Ebből következően a dolgozat adós marad a szofisták és Szókratész tanításainak összevetésével (melyre legalább a Szókratész elleni vádak ismertetésekor ki lehetett volna térni), továbbá kimaradt az erény tanításáról szóló szókratészi elmélet bemutatása is.

A dolgozat a Szókratésszal kapcsolatos forrásirodalom magyar nyelvű fordításainak biztos ismeretéről tanúskodik. Ugyanez a másodlagos irodalomról sajnos már nem mondható el. A bibliográfiában szerepel ugyan néhány cím (két angol nyelvű szakmunka is akad közöttük), a dolgozatban azonban nem találni nyomát ezeknek, a szerző sem egyetértőleg, sem polemizálva nem hivatkozik semmiféle szakirodalomra. Az elsődleges forrásokra való hivatkozást sem sikerült mindig megfelelő módon megoldania.

Mindezeket figyelembe véve, az általam javasolt érdemjegy: jó (4).

B.Gy., 2016. május 30.