Némi kiegészítéssel La Fontaine-hez.

Mit csinált a Tücsök nyáron?
Csak muzsikált hét határon.
Aztán jött a tél a nyárra,
s fölkopott a koma álla.
Szomszédjában élt a Hangya.
Éhen ahhoz ment panaszra,
s arra kérte, egy kevéske
búzát adjon neki télire.
„Búzát? – szólt a Hangya sógor. –
Már ez aztán a sok a jóból!
Tél elején sincs búzád már?
Hát a nyáron mit csináltál?”
„Mit csináltam? Kérem szépen,
muzsikáltam – szólt szerényen
Tücsök mester. – Aki kérte,
nótát húztam a fülébe!”
„Nótát húztál, ebugatta?
No hát akkor – szólt a Hangya –
járd el hozzá most a táncot!
Jó mulatságot kívánok.”

A tücsök már harmadnapja nem evett. Keveset se. Sok helyen próbálkozott még elemózsiát kérni, de a zenélést és danolást egyik hangyabolyban sem tartották munkának, csak henyélésnek, úri passziónak. Végül a korgó hasú és legyengült tücsök egy szakadékba zuhant. Egyesek azt mondják szándékosan ugrott bele. A hangyák továbbra is folytatták a munkát, de egyre unalmasabb és sivárabb lett. A lábak monotonon dübögtek a földön és a morzsadarabok is egyre nehezebbnek tűntek. Elalvás előtt csak saját szuszogásukat hallották és ebéd közben is csak egymás csámcsogását hallották, nem volt, aki elhúzza a nótájukat, nem volt aki új dalokkal mozgassa meg a képzeletüket, így az egyre inkább elsatnyult. Az élet már csak a munkáról, alvásról és evésről szólt, és nem értették, hogy miért lett sivárabb minden, miközben semmi sem változott, sőt már annak a tücsöknek a henyélése sem háborgatja a látványt. A hangyák végül elkezdtek kiégni, kevesebb élelmet gyűjtöttek, még később pedig már el sem indultak a morzsákért. Minek az egész hercehurca? Szar az egész - gondolták.