2020. aug 04.

Videókoncerteket karantén időszakra

írta: Trezor atya
Videókoncerteket karantén időszakra

banner-vidampark.png

Egy ötlet együttesek és más előadóművészek számára az 500-as koncertlehetőségek idejére...

Tisztelt Hazai Zenekarok és Előadóművészek!

Mivel úgy tűnik, hogy a járványmizéria főpapjai miatt a koncertezési lehetőségek elmaradnak (vagy legfeljebb 500 fős koncertekre korlátozódnak), ami a zenekar létét fenyegeti a zenészek megélhetése miatt, ezért egy ötlettel állnék elő. Ez egyébként nagyon egyszerű: koncertfelvételt kell csinálni. Kifejtés:
     Meg kell hirdetni egy 500-as koncertet, amiről felvétel készül. Ha a zenekar úgy gondolja, akár rejtvényjátékhoz is kötheti a jegyvásárlási lehetőséget, hogy a zenekart legjobban ismerők kapják meg a részvételi lehetőség általi “kitüntetést”.
     A felvételekről a zenekar mondjuk készíthet 3-4 hivatalos kópiát, melyek mindegyikét egyedi vízjellel lát el. Az egyedi vízjelű felvételeket egy általuk megbízott személy elviheti klubházakba, kultúrházakba, ahol 500-as “videókoncerteket” tartanak. (A szerencsére máig is létező Depeche Mode/101 klubokból tudom, hogy a koncertfelvételekre sokszor majdnem ugyanolyan jól lehet szórakozni, mint élő koncertekre, sőt sok szempontból kényelmesebb is, mert nincs heringhangulat a nézőtéren... se a pultnál sorbaállva.)
     Nem mellékes, hogy így a “koncertek” kisebb településekre is el tudnak jutni, nem kell az ott élőknek bemászkálni a megyeszékhelyekre, hogy aztán a koncert után egész éjszaka fagyoskodva várják az első hajnali buszt, hogy hazajussanak reggel...
     A felvételeket szállító személy a felelőse a felvételeknek, hogy arról ne készülhessen illegális kópia (ezért is kell a vízjel, nyomon lehet követni, hogy melyik szállító keze közül szivárgott ki a felvétel). Ha megoldható, akkor minden egyes koncertre saját vízjelet is lehetne rakni, mert így az adott klub felelősét is elő lehet szedni.
     Az 500-as videókoncertekkel egyidőben maga a zenekar is folytathatja az 500-as élő koncerteket is. Ha három kópia van a zenekar mellett, akkor az egy szombat este összehozhatja a 2000 fős “teltházat”, miközben így több helyre is eljuthat a koncert, még ha nem is élőben.
     Ehhez persze a felvenni kívánt koncertre egy filmes stábot kell fizetni... (mondjuk például az A38-nak szerintem már vannak erre brigádjai, biztos tudnak segíteni, ha máshogy nem, hát tanácsokkal, telefonszámokkal).
     Felvételfutárnak nyilván nem árt kocsival rendelkező illetőt felvenni, illetve ellátni némi technikai információval, hogy mivel előzheti meg, hogy bárki stikában készítsen másolatot a felvételről és lője ki a netre. (Bár ez a járványmizéria jó eséllyel mindenkit nyomaszt annyira, hogy most megértse a közös érdeket, hogy ne kalózkodjon és játsszon a zenészek megélhetésével, hisz ők is ki vannak szolgáltatva ennek az egésznek.)
     Egy (vagy két?) évadonként lehet új műsorral és belőle készült koncertfelvétellel készülni, az új elkezdésekor pedig ki lehet rakni videómegosztóra a régit (vagy esetleg kiadni DVD-n, akik szeretik a szépen kiadott dolgokat).
     A videókoncertekre mondjuk lehetne valamivel olcsóbban adni a jegyet az élőnél.
     A videókoncerteket is lehet “halmozni”, vagyis hogy egy eseményen egymás után több videókoncert is legyen.

Fesztivál: Hát ez bonyolultabb. De lehetne egymáshoz viszonylag közeli, elkerített koncertsátrakat felhúzni, amiben 500-as koncertek vannak. Nyilván minden sátorhoz saját büfé is kellene, dehát ebben semmi újdonság sincs. Az elkerített részen kívül pedig közterület, ahol ugyanúgy szabadon lehet bárki, ahogy az utcán a belvárosban sincs népsűrűségi korlátozás. A fesztiválbelépő csak a koncertsátrakban való részvételi lehetőséget jelenti, de minden egyes koncertre külön kell regisztrálni, mindegyiknél megmarad az 500 fő korlát. Ugyanígy lehetne söröző területeket is kialakítani, ahol szintén 500 fő a limit, vagyis nem muszáj mindig egy koncert sátrában lenni. Tudom, hogy ez így még elég aggályos a népsűrűség tekintetében, dehát valljuk be, egy sima belvárosi szombat éjszaka is járhatok sörözőről-sörözőre, koncertről-koncertre...

Hát kedves zenészek és előadók, ez jutott eszembe, remélem, ezzel egy új lehetőséget sikerül teremteni a fennmaradásra. Ugyanez vonatkozhat nyilván színielőadásokra is.

 

Amelyik zenekarnak tetszik az ötlet és él is vele, úgy egy-egy megtörtént videókoncert után felajánlhat nekem a bevételből legfeljebb ezer forintot, mint ötletadónak. Bár azt nem tudom, hogy adózási szempontból meg lehet-e ezt oldani. Mindenesetre, ha az elkészült koncertvideó elején kirakják a becenevemet (“Trezoratya”) ötletadóként, azt is megköszönöm.


(E poszt borítóképén a Csepelen világhíres egykori Vidámpark zenekar látható.)

 

 

Szólj hozzá

zene mozi saját zóna reagálás