Egy sok évvel ezelőtti élmény jutott eszembe... aztán még néhány.

Az úgy volt, hogy vagy tíz évvel ezelőtt a ma már megszűnt Unicum Garázs nevű krimóban üldögéltem egyedül, töprengtem, söröztem és írogattam. Itt találkoztam egy hatvanéves forma férfivel, szakállas volt, zsiványmosolyú. Egyáltalán nem tolakodóan megkérdezte tőlem, hogy meg tudnám mondani, hogy van az angolul, hogy “követelmény”? Megmondtam. Alighanem, ez csak valami félig érdekes kérdés volt, ami jól jött neki, hogy beszédbe elegyedjen velem. Továbbra se volt tolakodó, nem kezdett el árvízszerűen beszélni, ahogy sokan ilyen helyzetben, inkább csak amolyan érdeklődő rövid kérdés és rövid válasz párbeszéd alakult ki. A közbeni reakciói alapján az a benyomásom alakult ki, hogy az tetszett meg neki, hogy én ott időnként-elrévedő tekintettel írogatok egyedül egy boxban. Nem derült ki, hogy ez miért tetszett neki, talán csodabogárnak látott, talán megidéztem neki egy olyan hangulatot, amiben írók, költők, újságírók, bohémek és hasonlók ültek be kávéházakba jelentős műveket írni, talán ennek érezte magát kicsit részesének. Aztán ebbe vegyülhetett egy olyasmi érzés is, hogy egy kicsit mintha azt is látta volna bennem, hogy akár a fia is lehetnék. Legalábbis nekem úgy tűnt, mintha egy kis apai büszkeség is bujkálna a szeme sarkában. Kérdezte, hogy ugye biztos járok is valami harci edzésre, mondtam igen, amitől még szélesebb lett a zsivány mosoly. Biztos voltam benne, mondta és hamarosan az is kiderült, hogy ő ökölvívó és kaszkadőr (bizonyára már nem csinálta, dehát a fő elhivatottságok nem múlnak el). És hát elég vándormadár volt részben a munkája révén. Mindezt nem büszkélkedésből mondta elsősorban (bár látszott, hogy büszke rá), inkább mintha azt szerette volna jelezni, hogy ez is hasonlóság köztünk, ami még jobban erősíthette azt a gondolatot, hogy “vajon milyen lenne, ha tényleg az én fiam lenne?” Utána beszélgettünk még, ez az alaphangulat a háttérben végig megmaradt, de a konkrét mondatokra már nem emlékszem. Rég történt.
     Azóta ezt a fura szülői érzést én is megismertem más ifjakkal. Volt köztük fiú, aki edzőtársam volt és Bendegúznak hívtam az Indul a bakterház után, és volt lány is, aki gyerekotthonos volt. Barátok által korábban is ismertem gyerekotthonos kölyköket, de ez a kislány más volt, olyan köteléket éreztem iránta, mintha tényleg az én vérszerinti lányom lett volna. Megismerkedésünk után jártam is hozzá látogatóba, persze sejtettem, hogy a szánalmasnál alig több fizetésem és egyedülálló férfi helyzetem miatt nagyjából esélytelen őt örökbefogadni. Aztán az is kiderült, hogy egyáltalán nem lehet örökbefogadni, a szülők nem “mondtak le” róla, csak épp börtönben ült mindkettő, ráadásul különböző ügyek miatt. Aztán egy farsangi bálon a “cukisági faktor” meghaladta azt, hogy elviseljem a tudatot, hogy csak látogatni tudok bemenni hozzá, hogy nincs távlata a dolognak, eltört a mécses, és nem mentem többet.
     A bokszoló-kaszkadőr-faterral nem futottam össze többször, pedig néha biztos jó lett volna még vele diskurálni, aztán idővel a söröző is bezárt sajnos, pedig jó hangulata volt belül. Remélem, jó egészségnek örvend azóta is. Egy kicsit nekem is jól esett eltűnődni, hogy mi lett volna, ha ő lett volna a faterom. Vagy ha a valódi apámmal is így tudtunk volna beszélgetni (az Égiek nyugosztalják és vezessék őt).

Ranschburg Jenő beszélt arról időnként, hogy “apátlan társadalomban” élünk. Mindennek tiszteletére hadd osszak meg végezetül egy régi indiai tanmesét vagy talán inkább legendát a Cshandógja Upanisadból.

Igazvágy, a Leányanya fia, így szólt anyjához:
     – Tisztelt anyám, tanítványnak mennék, mondd meg nekem, milyen családból származom?
     Anyja így felelt:
     – Nem tudom, fiam, milyen családból származol. Fiatal koromban sokfelé szolgáltam, így születtél. Magam sem tudom melyik családból. Engem Leányanyának hívnak, téged Igazvágynak, nevezd hát magad Igazvágynak, a Leányanya Fiának.
     A fiú elment a Legbikább Bika nemzetségbeli Sárgafa Fiához és így szólt:
     – Tanítványod lennék, Uram. Elfogadsz tanítványodul?
     Az így felelt:
     – Melyik családból származol, barátom?
     – Nem tudom, mester, melyik családból származom. Kérdeztem anyámat és ő azt felelte: „Fiatal koromban sokfelé szolgáltam, így születtél. Magam sem tudom melyik családból. Engem Leányanyának hívnak, téged Igazvágynak, nevezd hát magad Igazvágynak, a Leányanya Fiának.” Így hát, ó mester, úgy hívom magam: Igazvágy, a Leányanya fia.
     Az így felelt:
     – Csak egy pap tud ilyen nyíltan beszélni. Barátom, fogj tűzifát, tanítványomul fogadlak, mert hű maradtál az igazsághoz.
     Tanítványul fogadta, majd elé vezetett négyszáz sovány, legyengült tehenet és így szólt:
     – Legeltesd őket, barátom!
     Ő kihajtotta őket és azt mondta magában:
     – Nem térek vissza addig, míg ezer nem lesz belőlük.
     És hosszú éveken át távol maradt, idegenben.
     Mikor ezer lett belőlük, így szólt az egyik bika:
     – Igazvágy!
     – Igen, Uram!
     – Ezren vagyunk. Hajts hát vissza minket, barátom, a mester házába és megtanítom néked a Hatalmas [vagyis Brahma] egynegyedét.
     – Tanítsd meg, Uram!
     Az pedig így beszélt:
     – Kelet a tizenhatoda, Nyugat a tizenhatoda, Dél a tizenhatoda, Észak a tizenhatoda. Barátom, ez a Hatalmas négy tizenhatodos egynegyede, ezt úgy hívják: Messzeséges. Aki tudja ezt és a Hatalmas eme négy tizenhatodos egynegyedének Messzeségesként szentelődik, az messzeséges lesz e világban. Messzeséges világai lesznek annak, ki tudja ezt és a Hatalmas eme négy tizenhatodos egynegyedének Messzeségesként szentelődik. Második negyedét majd a tűz tanítja meg neked.
     Mikor megvirradt, továbbhajtotta a csordát. Ahol rájuk esteledett, tüzet rakott, megkötötte a teheneket, rőzsét szedett, majd leült a tűztől nyugatra, arccal kelet felé.
     A tűz megszólította:
     – Igazvágy!
     – Igen, Uram!
     – Barátom, megtanít neked a Hatalmas egynegyedét.
     – Tanítsd meg, Uram!
     Az pedig így beszélt:
     – A Föld a tizenhatoda, a Levegőég a tizenhatoda, az Ég a tizenhatoda, az Óceán a tizenhatoda. Barátom, ez a Hatalmas négy tizenhatodos egynegyede, ezt úgy hívják: Végtelen. Aki tudja ezt és a Hatalmas eme négy tizenhatodos egynegyedének Végtelenként szentelődik, az végtelen lesz e világban. Végtelen világai lesznek annak, ki tudja ezt és a Hatalmas eme négy tizenhatodos egynegyedének Végtelenként szentelődik. Harmadik negyedét majd egy hattyú tanítja meg neked.
     Mikor megvirradt, továbbhajtotta a csordát. Ahol rájuk esteledett, tüzet rakott, megkötötte a teheneket, rőzsét szedett, majd leült a tűztől nyugatra, arccal kelet felé.
     Arra repült egy hattyú és megszólította:
     – Igazvágy!
     – Igen, Uram!
     – Barátom, megtanítom neked a Hatalmas egynegyedét.
     – Tanítsd meg, Uram!
     Az pedig így beszélt:
     – A Tűz a tizenhatoda, a Nap a tizenhatoda, a Hold a tizenhatoda, a Villám a tizenhatoda. Barátom, ez a Hatalmas négy tizenhatodos egynegyede, ezt úgy hívják: Tündökletes. Ki tudja ezt, és a Hatalmas eme négy tizenhatodos egynegyedének Tündökletesként szentelődik, az tündökletes lesz e világban. Tündökletes világai lesznek annak, ki tudja ezt, és a Hatalmas eme négy tizenhatodos egynegyedének Tündökletesként szentelődik. Negyedik negyedét pedig egy kormorán tanítja meg neked.
     Mikor megvirradt, továbbhajtotta a csordát. Ahol rájuk esteledett, tüzet rakott, megkötötte a teheneket, rőzsét szedett, majd leült a tűztől nyugatra, arccal kelet felé. Arra repült egy kormorán, és megszólította:
     – Igazvágy!
     – Igen, Uram!
     – Barátom, megtanítom neked a Hatalmas egynegyedét.
     – Tanítsd meg, Uram!
     Az pedig így beszélt:
     – A Lélekzet a tizenhatoda, a Szem a tizenhatoda, a Fül a tizenhatoda, az Ész a tizenhatoda. Barátom, ez a Hatalmas négy tizenhatodos egynegyede, ezt úgy hívják: Otthonos. Ki tudja ezt, és a Hatalmas eme négy tizenhatodos egynegyedének Otthonosként szentelődik, az otthonos lesz e világban. Otthonos világai lesznek annak, ki tudja ezt, és a Hatalmas eme négy tizenhatodos egynegyedének Otthonosként szentelődik.
     Végül elért a mester otthonához. Az megszólította:
     – Igazvágy!
     – Igen, Uram!
     – Úgy ragyogsz, barátom, mint a Hatalmas tudója. Ki tanította meg neked?
     – Nem emberek – felelte ő –, de magyarázd el te is, Uram. Hozzád hasonlók mondták, hogy a mestertől nyert tudás visz a legbiztosabb célba.
     Az pedig kifejtette neki éppen ugyanezt, éppen ugyanezt.

Vajon annak a gyerekotthonos kislánynak ki fogja megmutatni a Hatalmas négy negyedét?