A “kerge-dharma-kór” sorozat egyik darabja, valamikor 2005. környékén született...

(Köszönettel Bereményi Gézának és Kishont Ferencnek...)

[rekonstrukció két illetékes párbeszéde alapján]

    – Elvtársak! Most szépen felkerekedünk és útnak indulunk végre.
    – És hova?
    – Hát a Létező Szocializmus felé, hova máshova?!
    – Na, de Kásjapa elvtárs, ezt már kitalálták, el is indultak már néhányan.
    – Ó, hogy az a menydörgős ménkű! És mivel indultak el?
    – Trabanttal.
    – Az elmeroggyantak. (Le is fognak robbanni, ahogy kell – tette hozzá magában.) Azt hiszik, hogy páran elindulnak, és meg fogják találni csak úgy, uk-muk-fukk? Ahhoz brigád kell, a közösség építő munkája, sőt, az igazán LéSZhez minden ember kell, nem csak pár önjelölt hebrencs. Együtt kell mennünk!
    – Kásjapa elvtárs, de hogy megyünk utánuk annyian? Ennyien?!
    – Szansaja elvtárs, ne vitatkozzon, majd felsőbb utasításra feltaláljuk a buszokat¹.
    – Ó, értem.
    Majd kisebb töprengés után hozzátette:
    – És mi az a busz?
    – Az, amire minden proli... aaakarom mondani mindannyian felférünk.
    Majd félig magában továbbfortyogott:
    – Ehh, a bunkók! Ezek itt akartak hagyni minket, és persze a többi Jöttment² elvtársat...
    – Na, de Kásjapa elvtárs! Nem is mindenki az elvtársunk.
    – Már megint vitatkozik?! Majd azok lesznek. Lehet, hogy még nem tudnak róla... – aztán kisvártatva gyorsan hozzátette –, de hát lehet-e LéSZen kívül másfelé is tartani?!
    – Miért, nem lehet?
    – Tudja meg, hogy nem.
    – Akkor annak a jó nagy izé... hogy is mondta?... busznak kell lennie, ha mindenki felfér rá.
    – Természetesen nem fér fel rá mindenki egyszerre, de a buszok folyamatosan fognak épülni, így folyamatosan jöhetnek majd utánunk.
    – És mi merre megyünk?
    – Azt még nem tudjuk.
    (Majd odafentről megmondják úgyis – gondolta magában – ezek úgyis állandóan megmondanak mindent, miért pont ezt ne? A Marxát neki!)
    – Akkor hogy tudnak később utánunk jönni?
    – Hmm... jó kérdés. Majd itt hagyunk pár embert magunk közül.
    – De ha nem jönnek velünk, akkor ők se fogják tudni az utat – hisz még mi sem indultunk el.
    – Akkor majd elindulunk egy darabon együtt, és időről időre mindig visszaküldünk valakit a hátramaradottakért. Mindenre nekem kell gondolnom?!
    – De ha Kásjapa elvtárs szerint nem is lehet másmerre menni, mint a LéSZ, akkor miért kell mutatni az utat?
    – Helyénvaló kérdés, kedves Szansaja kolléga, ámbár kissé oktondi. Természetesen azért, hogy a Jöttment elvtársak a nagy piaci jövés-menésben nehogy körbe-körbe menjenek azt hívén, hogy előrébb jutottak.
    – És kik maradnak majd hátra?
    – Önként jelentkezők, akiket kijelölünk e nemes feladatra.
    – Biztos, hogy ők is nemesnek fogják majd találni?
    – Persze. Ráadásul kitüntetjük majd őket a megtisztelő Szovjetunió Hőse³ címmel.
    – Szóval a Trabantisták⁴ után megyünk? Merre?
    – Mesterünkhöz hasonlóan előre, végig a lenini úton!
    – És az járható? Honnét tudjuk, hogy nem zsákutca?
    – Hogy a Marx áldja meg, miket beszél? Itt a falnak is füle van!
    – És tényleg mindenkit felengedünk azokra az izé, buszokra?
    – Persze. A társadalmi osztálykülönbségek mára már mit sem érnek, ahogy azt Vezérünk is megmondta (aki maga is feladta korábbi menő munkás származását a Putyilov Gyárban⁵), sőt, igazából nem is számítottak soha. Sem az értelmiségi réteg, sem a parasztság, sem a munkásosztály⁶; nálunk mindenki elfér és mindenkire szükség is van. A munkások és az értelmiségiek vernyákolnak még egymással néha, de nem számottevő. A LéSZben úgyis megszűnnek ezek a kasztok, megszűnik a magántulajdon, s így szabadságban, egyenlőségben és testvériségben fogunk élni, ugyanolyan ruhában és ugyanolyan fizimiskával.
    – Pompás! Névről úgyis meg tudjuk majd különböztetni egymást, az elég.
    – Nagyon téved, Ügyifogyi elvtárs, ha azt hiszi, hogy régi, osztályharcból származó neveinket megtarthatjuk. Már az útnak induláskor új nevet fognak kapni, mindenki szerepe szerint. Látja ott azt a piros sapkást?
    – Igen?
    – Ő lesz a Raktáros, és a fogasnál szekrény lesz a jele. Az a másik, a pepita csokornyakkendős szakállas pedig a szórakozásról fog gondoskodni, Boci lesz a neve és pöttyös labda a jele. De persze ezek is csak átmeneti nevek. Ha megérkezünk végre a LéSZbe, ott már mindenkinek egy és ugyanaz lesz a neve: Béla. Úgyhogy így gondolkozzunk, Béláim!
    – Hát a LéSZben nem marad semmink sem, Kásjapa kolléga? – kérdezte ekkor már kissé csüggedten Nihil elvtárs. – Megszűnünk?
    – Hohó! Csak lassan a tudattal! Ez már szinte eretnekség! Mi nem vagyunk az a drámaian mindent eltúlzó fajta fanatikus brigád! Higgye el, mire odaérünk, már nem is fog fájni.
    – Nem? – kérdezte még mélázva és persze kicsit hitetlenkedve.
    – Nyugodt szívvel biztosíthatom, hogy nem. Addigra már annyira át fogja járni a brigád közös szelleme – mely most még csak kísértetként járja be Európát –, hogy nem is szeretné már a saját nevet.
    – Megnyugtató. Hmm. Viszont ha nem fog érdekelni a nevem sem, akkor majd nem fog érdekelni a LéSZ helye sem...
    – Halkabban, Ánanda elvtárs! – csitította Kásjapa elvtárs.
    De Ecsédi elvtársat nem lehetett megállítani és folytatta, mint egy görgeteg:
    – Sőt, ha elvesztem még a nevemet is (önként és dalolva), lehet hogy pont az maga a LéSZ!
    – Ne olyan hangosan! – pisszegett továbbra is a jelenlevők közül a másik illetékes. – És ne olyan sebbel-lobbal! – folytatta tovább. – Még a végén maga is trabista lesz nekem. Ne legyen olyan öntelt; azt hiszi, csak pont a maga neve nem számít?!
    – De hát akkor nincs is hely, amit megtalálhatnánk... ezek szerint – folytatta kicsit megtört lendülettel – a Létező Szocializmus nem különbözik ettől a sanyargató Imperialista-Rablókapitalista-Kizsákmányoló-Burzs Oázistól⁷? Még ilyet! Akkor minek megyünk bárhová? Hehe, a hülye trabisták!
    – Nana, csak ne olyan hevesen! Azért csitítgatgatom magát is, nehogy a többiek azt higgyék, egyhelyben is lehet heverészni a körbefutkározás helyett. Nem olyan rossz eszköz az a Trabant, Ahamkára elvtárs. Maga csak rájött... vagy talán inkább kitalált dolgokat, de ők el is mentek, hogy megvizsgálják, így van-e. Bár még mindig önzőségnek találom, hogy egyedül mentek és mindenkit itt hagytak.
    – Szóval mégis el kell indulni, hogy eljussunk a sehova.
    – Maga már megint entellektüelizál, Vaibhásika elvtárs. Nem valahová kell eljutni, hanem mondhatni inkább valamivé, de talán ez se jó kifejezés. Talán inkább valamilyenné és egyúttal semmilyenné se.
    – Hmm – mélázott magában, és roppantul sajnálta most már magát – olyan üresnek érzem magam. Mielőtt nekiindulnánk, beülnék egy tudatmódosító üzemegységbe, ha nem bánja.
    – Mondja, magánál van maga?

Szóval, ha a rekonstrukció helyénvaló, akkor így kezdett kialakulni a
Buddhista Közlekedési Vállalat Nyílt Részvét-Társaság

ui.: A különböző buszutasok azóta egymásra mosolyogva mutogatják egymásnak, hogy az ő járművük a kitartóbb.